El-Baradei az ENSZ-ellenőrökről visszatérését szorgalmazza

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője hétfőn ismételten arra szólította fel az Amerikai Egyesült Államokat, hogy tegye lehetővé a NAÜ szakértői számára a visszatérést Irakba.
Vágólapra másolva!

Mohamed el-Baradei, az ENSZ keretében működő NAÜ főigazgatója aggasztónak nevezte, hogy szinte naponta érkeznek jelentések az iraki nukleáris létesítményekben történő fosztogatásokról, a hasadóanyagok őrzésének elégtelenségéről.

E jelentések szerint szinte naponta lopnak el - szigetelő tartályukból kiemelve - hasadóanyagokat e létesítményekből. - Felelősség terhel minket azért, hogy minél gyorsabban megtegyük a szükséges biztonsági intézkedéseket - idézte a főigazgató közleményét a Reuters.

El-Baradei már május első hetében figyelmeztetett arra: e hasadó anyagok közül a por alakú céziumvegyületeket hagyományos robbanóanyagokhoz keverve olyan "piszkos bombákat" lehet előállítani, amelyek a robbanás roncsoló hatása mellett nagy területet radioaktívan fertőzötté tesznek.