A szórakoztatóelektronikai eszközöket gyártó Sony reményei szerint 2004 márciusáig sikerül 100 millió darabot értékesíteni az egyszerűen használható memórialapocskákból. Ez a jelenlegi eladások megtízszerezését jelenti, ugyanis a gyártó becslése szerint ez idáig 10 millió darabot értékesítettek a digitális lejátszók, a robotkutyák és a fényképezőgépek mellett.
A vállalat jövőben megjelenő termékeinek zöme képes lesz fogadni az elektronikus adathordozókat, amely elősegítheti a technológia elterjedését. A Sony azonban kész arra is, hogy elkerülje a Betamax szabvány bevezetésénél elkövetett hibát: hajlandó licencelni a technológiát más gyártóknak is.
A partnerek között jelen van a Microsoft, a Kodak, a Toyota, és a jövőben csatlakozni szándékozik a kézi számítógépeket gyártó Palm is. A Sony Memory Stickjei révén a külső memóriakártyák piacának 23 százalékát tudhatják magukénak.
(c|net)
Ajánló:
Korábban:
A szórakoztatóelektronikai eszközeiről ismert Sony új hordozható digitális lejátszókat hozott forgalomba, és egyúttal úgy döntött, föléleszti a hosszú évek óta halott Walkman márkanevet.