Kelet-európai ingatlankrach jöhet

Vágólapra másolva!
Egy sor balti és balkáni állam ingatlanpiacán drámai mértékben zuhanhatnak az árak az elkövetkező időszakban - figyelmeztetnek külföldi elemzők. Magyarország ebből a szempontból a tágan értelmezett régió kevésbé sebezhető szereplői közé tartozik, de óvatosságra int, hogy Nyugat-Európában sincs minden rendben.
Vágólapra másolva!

Magyarországon nincs ok az aggodalomra, a brit újság által egyes kelet-európai országok számára felvázolt forgatókönyv nálunk egyáltalán nem valószínű - mondta az [origo] érdeklődésére Hajnal István, a Biggeorge's-NV vezérigazgatója.

"A földrajzi közelség és egyéb hasonlóságok ellenére az említett piacok egészen más fundamentumokon nyugszanak, mint a magyar. Nagymértékben különböznek - egymástól is - méretben, kiterjedtségben, civilizáltságban" - fogalmazott Hajnal István, példaként említve, hogy Bulgáriában általában burkolások és belső közművek nélkül adják át az új lakásokat.

Ennél is fontosabb, hogy tőlünk keletre más az ingatlanállomány összetétele, a lakásprivatizáció során teljesen eltérő típusú magánosítást hajtottak végre. A nem lakáscélú ingatlanállomány minimális, ezen viszont óriási a spekulációs teher.

Mivel magasak (7-9 százalékosak) a hozamok, a spekulatív tőke szívesen vásárol, megjelentek a befektetési alapok is, a tengerpartokon sok a magánbefektető. Nem létezik azonban, például, igazi irodapiac: Szófiában alig van olyan iroda, ami nemzetközi mércével versenyképesnek minősülne.

A nem kellően kiegyensúlyozott piacok megrendülése egyáltalán nem nagy meglepetés - jegyezte meg a szakértő, hozzátéve: természetes, hogy a jelzálogpiaci összeomlás ilyen piacokon érezteti először a hatását, ilyen helyekről menekülnek először a befektetők.

Ezzel szemben Magyarországot Lengyelországgal vagy Csehországgal érdemes egy lapon említeni, sőt abban az értelemben Németországgal vagy Angliával is, hogy jó ideje a nyugati piacokkal "mozgunk együtt". Idehaza ugyanis nincs már jele a hajdani állami befolyásnak, valódi piac működik.

Más kérdés, hogy egy lokális gazdasági krízis persze hat az itteni piacra, ahogy a megszorítások is hatottak. A magyar gazdaság sérülékenységének következményeit az ingatlanpiacnak is viselnie kell.

Hajnal István kérdésünkre elmondta, jelenleg nemhogy hazai buborékról, még csak túlfűtöttségről sem beszélhetünk - a nyugat-európai átlaghoz képest meglévő, nagyjából 1 százaléknyi hozamkülönbség megfelel az országkockázatok közötti differenciának. Ami a lakáspiacot illeti, az meglehetősen öntörvényű, önmagát magújító piac, jelenlegi, stagnálás közeli állapota a körülmények fényében reálisnak mondható - fűzte hozzá.