Sokkal óvatosabban szabad lakást venni

Vágólapra másolva!
Valószínű, hogy a "megszokottnál" több beruházó kerül majd nehéz anyagi helyzetbe 2007-ben, és ennek levét - a kivitelezők mellett - a vásárlók ihatják meg. Így jövőre minden eddiginél körültekintőbben érdemes belevágni az új lakások megvételébe.
Vágólapra másolva!

Azt, hogy mely építőkre várhat ez a sors, természetesen képtelenség előre megmondani, de bizonyos jelek alapján lehet gyanakodni. A legveszélyesebbek általában az úgynevezett projektcégek, amelyeket egy konkrét beruházásra gründolnak, gyakran annak nevét is viselik.

Kockázatuk abban rejlik, hogy vélhetően sem számottevő tapasztalat, sem elegendő tőke nem áll mögöttük. Megjegyzendő, távolról sem csupán rájuk igaz, hogy túlságosan függenek aktuális projektjüktől: a szeptemberi Lakásvásáron elhangzottak alapján a fejlesztők 70 százaléka nem képes egyszerre több építkezést futtatni.

- A Malosz már 2004-ben azt prognosztizálta, hogy a megszorítások nehéz helyzetbe hozzák a beruházókat, azzal együtt, hogy az állami bevételt is csökkentik, a munkanélküliséget pedig növelik - emlékeztetett Varjasné Székely Éva.

A Malosz elnöke megerősítette, hogy várhatóan egyre több projektcég fog bedőlni, míg mások szüneteltethetik a tevékenységüket, mivel a magasabb költségekkel felépíthető, ezért drágább otthonokra kevésbé lesz kereslet.

Az [origo] kérdésére nemcsak elképzelhetőnek nevezte, hogy több vállalat átteszi majd a székhelyét valamelyik környező országba (ami természetesen újabb bevételkiesést jelent az országnak), hanem jelezte, már most számos ilyen esetről tud. Statisztikák azonban erre nézve nem léteznek.

- Ami történik, gazdasági törvényszerűségek szerint történik, elvégre ebben az ágazatban is a tőkeerősek az életképesebbek. Ám a körbetartozások alapvetően befolyásolják a kisebb vállalkozások sorsát, mert ezek saját forrásból nem tudnak kompenzálni - hívta fel e figyelmet egy másik tényezőre Kispál Sándor.

- Érezhetően átalakul a piac szerkezete, az állami nagyberuházásoknál kevésbé jelentős szerepű lakásépítés egyértelműen visszaszorulóban van. Az ingatlanszakma minden ágában várható a polarizálódás, beleértve a kezelői és a franchise-rendszerű irodák által uralt közvetítői szegmenst is - mondta Kispál Sándor.

Hozzátette, egyelőre csak a változások iránya látszik, az is halványan. Az azonban, hogy milyen ütemben fog átrendeződni a piac, most még megjósolhatatlan. A kockázatok mérsékléséhez, szerinte mindenesetre elengedhetetlen volna a komplex ingatlanszakmai törvény megléte.

Galambos Péter