Klímaváltozás segíthette elő Angkor bukását

Évtizedekig tartó aszály monszunokkal tarkítva hozzájárulhatott az ősi khmer civilizáció bukásához 600 évvel ezelőtt. Ősfák évgyűrűinek tanulmányozásával bizonyosodtak meg erről a kutatók.

Az erdőirtásoktól a rivális királyságokkal való konfliktusokig a történészek már több magyarázattal szolgáltak arra, hogy miért bukott el a hatalmas birodalom, amely a IX. és a XIV. század között Délkelet-Ázsia nagy részén uralkodott. Az új tanulmány azonban, melyet az amerikai tudományos akadémia (PNAS) folyóiratában publikáltak, kétséget kizáróan bizonyítja, hogy Angkort két súlyos aszály gyengíthette, melyeket időnként heves monszunesőzések szakítottak meg.

Az évtizedeken át tartó szárazság miatt csökkentek az ivóvízellátáshoz és a mezőgazdasági tevékenységhez szükséges vízkészletek. Valószínűleg megrongálódott Angkor óriási öntözőrendszere is, amely központi szerepet játszott gazdaságában.

Angkor, az ősi khmer templomok városa Kambodzsában a IX. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt. Becslések szerint fénykorában lakóinak száma elérhette a 600 000-1 000 000 főt, ami rendkívül soknak számított abban a korban. A XV. században számos alkalommal a mai Thaiföld területén élt sziámiak támadták meg Angkort. Egy ilyen esemény alkalmával 1431-ben a város hét hónapos ostrom után elesett, majd nem sokkal utána majdnem teljesen elnéptelenedett.

Az Angkorvat templomegyüttes

A khmerek új fővárost alapítottak délebbre, az őserdő pedig lassan benőtte az épületeket. A város legenda lett, de a XIX. század közepén újra felfedezték. A khmerek vallási központjában, Angkorvatban lévő faragott kőtemplomok ma már Kambodzsa egyik fő idegenforgalmi látványosságának számítanak.

A társadalmi, politikai és kulturális nehézségek mellett a környezet változása sújtotta a khmereket, melyhez valószínűleg képtelenek voltak alkalmazkodni. A kutatók nem állítják, hogy az éghajlat okozta a birodalom összeomlását, de a több évtizedig tartó aszálynak mindenképp hatása volt rá.

Közönséges kantonciprusok (Fokienia hodginsii) évgyűrűiből a kutatók rekonstruálták az elmúlt 759 év éghajlatát Angkor térségére. A több mint ezeréves, ritka matuzsálemek a vietnami Bidoup Nui Ba nemzeti park hegyvidéki erdeiben élnek, mintegy 700 kilométerre Angkortól.

A fákból vett apró metszetek évgyűrűi alapján évről évre haladva rekonstruálták a csapadékviszonyokat az 1250 és 2008 közötti időszakra. Az évgyűrűk bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy az 1330-as évektől az 1360-as évekig, tehát egy három évtizeden át tartó szárazságot egy sokkal súlyosabb, bár rövidebb aszály követett az 1400-as évektől az 1420-as évekig. Az utóbbi szárazságot írásos feljegyzések is megerősítették, amely talán még Srí Lankán és Kína középső részén is éreztette hatását.

Az aszályok pusztító hatással lehettek egy olyan civilizációra, amely a mezőgazdaságtól, víztározókon alapuló öntözési rendszertől, csatornáktól és gátaktól függ, melyek akár több mint ezer négyzetkilométer hosszan nyúlnak el. A száraz időszakok terméshiányhoz és a fertőző betegségek elterjedéséhez vezethettek, és mindkét problémát súlyosbította a népesség növekedése.

A vizsgálat arra is rávilágít, hogy a kivételesen intenzív esős évszakokkal megszakított, hosszú aszályos időszakok megrongálhatták Angkor hidraulikus rendszerét is, melyre archeológusok találtak bizonyítékokat.

Ma már tudjuk, hogy mi befolyásolja az esős évszakok létrejöttét. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az El Nino jelenség játszhatott fontos szerepet a hosszan tartó, súlyos szárazság kialakulásában. Vannak tudósok, akik úgy gondolják, hogy a globális felmelegedés növeli az ilyen ciklusok kialakulásának esélyét a jövőben, illetve az angkorihoz hasonló pusztító áradások gyakoribbá válhatnak.

Hasonló tanulmányok vetették fel, hogy más ősi civilizációk is a környezet megváltozásának áldozatául eshettek.