"Hogyha dörög hajnalban, szél megindul óhatatlan,/ Hogyha délben gurgulázik, erdő-mező bőrig ázik./ És ha zendül alkonyatkor, zivatar lesz a javából..." - Dédapáink kalendáriuma emlékeztette ezzel, a Szent Jakab havára is jócskán érvényes hiedelemmel, intelemmel az aratókat. Mert bizony még a nyár legmelegebb hónapja, a július sem mentes a szélsőséges hajlamoktól. Ilyenkor kúszik a legmagasabbra a hőmérő higanyszála, jut uralomra a tikkasztó forróság, ám ugyancsak ilyenkor szakíthatják félbe a rekkenő hőséget az égiháborúval ránk-törő heves záporok, esetleg jégesők.
Mindenesetre ez az időszak már végképp a nyár legnagyobb munkájára, a gabona betakarítására összpontosította a régi gazdaemberek figyelmét. A régi néphit szerint: "Ha július nem főz, szeptembernek nem lesz mit ennie." Szép időt vártak ilyenkor, Szent Jakab havában a régi öregek, ha reggel és este a füst egyenesen magasra szállt, ha napnyugtakor tiszta volt az ég, és a csalogányok szorgalmasan énekeltek. Bizonyosra vették a rossz idő közeledtét: ha a kakasok napnyugta után kukorékoltak, vagy ha a varjak, a gyöngytyúkok és a pávák sokat kiáltoztak.
"Ha Sarlós Boldogasszony napján (július 2-án) eső esik, akkor négy héten át esik", vagy "Sarlós Boldogasszony napi eső Lőrinc-napig tart" - mondták a régiek, utalva arra a megfigyelésre, hogy a Medárdi borultabb, csapadékosabb időjárás egy kései hulláma egész július első felére átnyúlhat. A népi kalendáriumból, ötödikéről ide kívánkozik Sarolta napja, amikor aggódó tekintettel kémlelték az eget a hajdani aratók. Ezt az ótörök eredetű nevet viselte Géza fejedelem felesége, Szent István királyunk édesanyja. Mivel a korábban nagyon népszerű névünnep időpontja még beleesik a negyven napos Medárdi ciklusba, gyakran előfordult, hogy a nyári monszun egy-egy kései hulláma leparancsolta az aratókat a búzatábláról. Sarolta esője pedig, miként a hajdani időjósok megfigyelték és hangoztatták is, tönkreteszi a várható diótermést.