Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

vásárlás
Bő választékkal és árakciókkal készülnek a legnagyobb magyarországi boltláncok a húsvétra (illusztráció)
Fotó: Shutterstock
Vágólapra másolva!
Gyakran a tavalyinál kedvezőbb árakkal találkozni a legnagyobb hazai élelmiszerláncok üzleteiben a húsvét előtt. A teljesség igénye nélkül gyűjtöttük össze, mivel várják most a boltok a vásárlókat.
Vágólapra másolva!

Kalácsot és jó áron kínált tojást is ajánl az Aldi

Az Aldi húsvéti felvezető közleményében arról írt, hogy idén akár 30-50 százalékkal is olcsóbbak lesznek legkeresettebb ünnepi termékek, mint egy éve. Az árcsökkenés elsősorban a magyar beszerzésű árucikkeket érinti, de a húsvéti szezontermékek mellett például a trappista sajt ára közel a felére csökkent egy év alatt.

Az Aldi azt írja, hogy húsvétra készülve tojást darabonként már 40 forintért is lehet kapni náluk, míg a torma ugyanakkora kiszerelésben, mint tavaly, 24 százalékkal lett olcsóbb.

Komoly bővülést tervez a brit piacon idén az Aldi
Képünk illusztráció
Fotó: Origo

Ez a diszkontlánc is kínál kalácsot, ezek ára átlagosan 12 százalékkal mérséklődött egy év alatt, de van olyan termék, ahol ennek mértéke 25 százalékos volt. Csökkent a különböző kenyerek és a helyben sült pékáruk ára is, van olyan kenyér, amelyért 40 százalékkal kell kevesebbet fizetni mint tavaly.

S persze sonkákat is kínál a boltlánc, ezek között több terméknek csökkent az ára, jellemzően 3–10 százalékkal olcsóbbak. A legnagyobb, 14 százalékos ármérséklés a kötözött lapockát érinti.

Több száz tonnával készült az egyik nagy áruházlánc. Lapozzon!