Elképesztő aranyláz tört ki Magyarország szomszédjában

Az arany értékálló befektetés.
Az arany értékálló befektetés.
Vágólapra másolva!
Hamarosan újraindul a kitermelés a Balkán egykori legnagyobb bányájában. A közép-boszniai Vares közelében található tárnák nagy mennyiségű vasat, ólmot, cinket és aranyat is rejtenek, ezért a bányavállalat nagyon bizakodó.
Vágólapra másolva!

Több mint 30 év után, január közepén ismét megkezdődik a bányászat a bosznia-hercegovinai Vareš aknáiban. A Szarajevótól 45 kilométerre északra fekvő terület ősidők óta ismert érclelőhelyein a 19. század végétől a délszláv háborúig jelentős kitermelés folyt. Az 1970-es években az aknákból a bányászok évi 3 millió tonna ércet hoztak felszínre, ebből többnyire vasat, kisebb százalékban pedig más fémeket, köztük aranyat nyertek ki.

A fénykorában a Balkán legnagyobb bányájának számító létesítmény az 1990-es évek háborúiban teljesen megsemmisült. Nemrég azonban egy brit cég, az Adriatic Metals kezébe kerültek a bányászati jogok, lehetővé téve a kitermelés újraindítását. A Világgazdaság arról ír, hogy a tervek szerint kezdetben napi 65 tonna ércet hoznak majd a felszínre, de a kitermelés előrehaladtával ez folyamatosan nőni fog.

Valaha a bosznia-hercegovinai Varešben működött a Balkán legnagyobb bányája Forrás: Shutterstock/Ellica

A becslések szerint 2050-ig csupán aranyból és a ritkább fémekből 5 milliárd eurónyit tudnak majd felszínre hozni.

Az utóbbi időben valóságos aranyláz söpör végig Bosznián. A kutatók ugyanis több helyszínen is találtak aranyat.

Egy szintén Magyarországhoz közeli aranylelőhelyről korábban itt írt az Origo.

További részleteket ide kattintva olvashat a témában.