Rekordáron kelt el II. Erzsébet királynő Range Rover-je

II. Erzsébet királynő Range Rover-je
A néhai II. Erzsébet királynő Range Rover-je
Vágólapra másolva!
Döbbenetes áron kelt el egy árverésen II. Erzsébet királynő korábbi autója, egy Range Rover. 
Vágólapra másolva!

A királyi örökséggel rendelkező klasszikus jármű értéke 300 százalékkal nőtt mindössze négy hónap alatt. A Land Rover által gyártott harmadik generációs autó a királyi kötődésének köszönhetően kelt el a megdöbbentő áron.

Ha az egyik korábbi tulajdonosa nem lett volna ennyire közkedvelt és magas rangú, akkor az autó a szakértők szerint mindössze 6.000 fontért kelt volna el.

A múlt hétvégén azonban királynői múltja miatt ezért a luxus SUV-ért elképesztő 132.750 fontot fizettek

a birminghami Iconic Auctioneers NEC Classic Motor Show-n. Az autó még az eladás előtti becsült értékét is megdöntötte, mivel az Iconic Auctioneers azt jósolta, hogy csak 60.000 fontot fognak fizetni érte.

A néhai II. Erzsébet királynő Range Rover-je Forrás: Historics Auctioneers

Érdekesség az autóval kapcsolatban, hogy korábban csak 30.000 fontért talált gazdára, mivel akkori tulajdonosa nem tudta bizonyítani a királyi kapcsolatot.

A jelenlegi eladó azonban az interneten kutatva rábukkant egy videófelvételre, amelyen II. Erzsébet királynő látható az autó volánja mögött, és jól látható a rendszámtábla. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy II. Erzsébet királynő ezt a Range Rovert használta, és vezette is, amikor a skóciai Balmoralban és a windsori kastélyban tartózkodott. Továbbá ez a konkrét autó számos olyan szokatlan és egyedi tulajdonsággal bír, amelyeket csak a vállalat különleges járművekkel foglalkozó részlege kínált. Ezek közé tartoznak a hűtőrácson lévő kék lámpák, valamint a belső fogantyúk is, amelyeket úgy terveztek, hogy megkönnyítsék Őfelsége számára a beszállást az óriási járműbe.

A jármű Epsom zöld fényezéssel és Sand Hide bőrbelsővel készült. A sasszemű autószakértők észrevehetnek egy kis lyukat is a motorháztetőn, amelyről úgy gondolják, hogy egy labrador kabalafigurát szereltek bele.

Annak ellenére, hogy a jármű már 175.500 kilométert is megtett, még mindig nagyon jó állapotban van.

Az Origo nemrég arról is beszámolt, hogy a néhai II. Erzsébet brit királynőről neveznek el egy fancia repteret.

Forrás:Sun Online