Óriási szenzáció: piramisok épültek a Balaton körül

Hajózástörténeti Látogatóközpont nyílik Balatonföldváron
Balatonföldvár, 2016. július 1. A Balaton látképe az új Hajózástörténeti Látogatóközpont kilátójából Balatonföldváron a megnyitó előtti napon, 2016. június 30-án. A város mintegy 40 méteres magaspartján megépült, hajó formájú épületben interaktív kiállítás és filmvetítések mellett a Balaton legnagyobb, 25 méter magas kilátója és egy panorámateraszos kávézó is várja a vendégeket. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Óriási piramisok, pontosabban piramis formájú vendéglátóipari egységek a Balaton körül - elképesztő, hogy évtizedekkel ezelőtt, a szocializmus időszakában, milyen terveket szőttek a magyar tenger fejlesztésére. Ezek egy letűnt korszak ikonikus építményei, amelyek közül több még ma is áll, azaz a 2023-as nyári szezon végén is.
Vágólapra másolva!

A Balaton a 19. században vált a nyaralások kedvelt helyszínévé Magyarországon, a turisztikai fejlesztések pedig napjainkban is folyamatosak a magyar tenger környezetében.

"A 20. században lett egyre jobban az embereké a Balaton, a hatvanas években is gőzerővel folyt a fejlesztés. Az évtized végére pedig el is érte a tetőpontját" - írja a Tó-Retró Blog. A Balaton lassan nyitott a külföldi turizmus irányába is, a nyugati országokból érkező turisták pedig magukkal hozták az árak elszabadulását is.

A siófoki Delta Étterem és Night Club 1969-ben Forrás: Fortepan / FŐFOTÓ

A Balaton lassan tele lett, így a kapacitást kellett bővíteni, erre volt hivatott a Delta-, majd a Touring-program is.

A Delta-program valószínűleg a görög delta-betű formájáról kapta a nevét, így piramis alakú épületek kezdtek sorjázni a Balaton körül.

A piramis alakú tetőszerkezettel kialakított Delta Étterem és Night Club Siófokon a hatvanas években Forrás: Fortepan / FŐFOTÓ

Olyan gyorsan és olcsón felépíthető vendéglátóegységekre utalt, amelyeknek szükség esetén a befogadóképességük a falak mozgatásával is bővíthető volt - teszi hozzá a Promotions.hu. A téli üzemeltetés is cél lett volna ezeknél, a főszezonon kívül. Az első Delta-étterem Siófokon nagy sikert aratott. A Hejhál Éva által megálmodott típustervben három, egyenként 17 méter magas piramis alakú épület került kialakításra.

A három "balatoni piramis", a Delta-éttermek közül kettő még ma is áll.