Nevet vált az egyik legnagyobb magyarországi biztosító

Vicces és ötletes magyar reklámfotók a 60-as, 70-es és 80-as évekből, reklámfotó, reklám, fotó, termék, termékfotó, retro, 60-as évek, 70-es évek, 80-as évek
Budapest a felvétel az Állami Biztosító lakásbiztosítást reklámozó plakátjához, Takács Teri manökennel készült. ÉV 1980
Vágólapra másolva!
Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 2023. augusztus 1-jétől Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. – Alfa Vienna Insurance Group Zrt. – cégnéven folytatja a tevékenységét. A névváltás ügyfeleiket nem érinti, teendőjük nincs. Mindössze a vállalat online elérhetősége változik.
Vágólapra másolva!

Az Alfa név egyaránt jelez elsőséget, valaminek a kezdetét és viszonyítási alapot - emeli ki a cég tájékoztatója a névváltoztatás kapcsán. Jogelődjük, az Állami Biztosító révén az egyik leghosszabb múlttal rendelkeznek a biztosítási piacon a modern korban.

A névváltás nem jelent változást a vállalat működésében vagy termékeiben, az ügyfeleket nem érinti, teendőjük ezzel kapcsolatban nincs.

A korábban kötött szerződések változatlanul érvényesek, és szolgáltatásaik továbbra is az eddigi feltételekkel érhetőek el.

A társaság online elérhetősége azonban augusztus 1-től változik: ettől kezdve Alfa Biztosító néven találhatók meg az alfa.hu weboldalon. Telefonos elérhetőségük változatlan marad.

Megváltoztatja a nevét az egykori Állami Biztosító jogutódja, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Forrás: Fortepan / Tóth József Füles

Leányvállalataik, illetve az önkéntes nyugdíjpénztár neve is módosul:

  • Az Aegon Magyarország Pénztárszolgáltató Zrt. új neve Alfa VIG Pénztárszolgáltató Zrt.
  • Az Aegon Magyarország Közvetítő és Marketing Zrt. új neve Alfa VIG Közvetítő Zrt.
  • Az Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár új neve pedig Alfa Önkéntes Nyugdíjpénztár.

Emlékeztetőül: az Aegon Alapkezelő neve 2023. május 15-től VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt.-re változott.

Többségi tulajdonosuk, a Vienna Insurance Group A.G. Wiener Versicherung Gruppe (VIG) az egyik legnagyobb jegyzett nemzetközi biztosító cégcsoport Közép- és Kelet-Európában. A bécsi székhelyű VIG csoport 30 országban 50 vállalaton keresztül hosszú évek óta folytat biztosítási tevékenységet. A társaság kisebbségi tulajdonosa a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül a magyar állam.