Vágólapra másolva!
Elfogadta a Kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet értelmében a 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára lesz kötelező az NTAK adatszolgáltatás 2023. július 1-től, a 12 millió forint nettó árbevételt el nem érő szolgáltatók pedig mentesülnek a kötelezettség alól - írja sajtóközleményében az MTÜ. 
Vágólapra másolva!

2023. július 1-jétől az NTAK-ba kizárólag azok a törvényben jelzett vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői kötelesek a forgalmi statisztikai adatok továbbítására, amelyek

vendéglátásból, illetve jegyeladásból származó 2022. évi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot.

Fontos, hogy az árbevétel megállapításakor az azonos szolgáltatóhoz tartozó üzletek bevételeit nem kell egybeszámítani. A kötelezettségnek a turisztikai vállalkozások saját, NTAK adatszolgáltatásra hitelesített vendéglátó vagy jegykezelő szoftverükön keresztül tehetnek eleget.

Illusztráció Forrás: Olimpia vendéglő

„Ezek a vállalkozások többségükben ma is használnak az értékesítéshez vendéglátó vagy jegykezelő szoftvereket. Számukra tehát a július 1-jén induló kötelező adatszolgáltatás nem jelent változást a napi üzletmenetben. Az NTAK adatszolgáltatási folyamat automatikusan zajlik, így a szolgáltatók számára nem okoz többletmunkát.

A szakaszos bevezetés korábban a szálláshelyek esetében is eredményesnek bizonyult" – emelte ki Suhajda-Molnár Anikó az MTÜ turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese.

A rendelet értelmében a 12 millió forintot elérő, viszont a 100 millió forintot meg nem haladó 2022. évi nettó árbevétellel rendelkező vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői az eredetinél későbbi időpontban, 2024. január 1-jétől lesznek kötelesek az NTAK adatszolgáltatásra.

Azoknak a vendéglátó üzleteknek és turisztikai attrakcióknak, amelyeknek vendéglátásból, illetve jegyeladásból származó nettó árbevételük 2022-ben nem érte el a 12 millió forintot, nem kell adatot szolgáltatniuk az NTAK-ba a rendelet szerint.

Nem módosulnak viszont az NTAK regisztrációra vonatkozó szabályok,

így továbbra is minden vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció számára kötelező a regisztráció. Az MTÜ adatai szerint idáig már több mint 25.000 adatszolgáltató regisztrált az NTAK-ba.

Az MTÜ számos eszközzel segíti a szolgáltatókat a tájékozódásban. Fordulhatnak telefonon és e-mailen keresztül is az éjjel-nappali ügyfélszolgálathoz a hét bármely napján, vagy személyes tanácsadásért a helyileg illetékes Tourinform irodák munkatársaihoz. A regisztrációval és az adatszolgáltatással kapcsolatosan az érintettek minden információt megtalálhatnak az info.ntak.hu oldalon.