Szabad-e meztelenül túrázni?

túra, hegy
Vágólapra másolva!
Olykor több évszázada annak, hogy elfogadtak egy-egy máig érvényben lévő, különös előírtást, mai szemmel nézve furcsa, vagy egyenesen bizarr tiltásokat rögzítve abban. Azt nem minden esetben lehet pontosan megállapítani, hogy egy mostanra idejét múlt szabály vagy törvény miért van még érvényben - sokszor egyszerűen elfeledkeznek annak létezéséről. Vannak ugyanakkor friss, elsőre érthetetlennek tűnő szabályok napjainkban is, melyekhez tartaniuk kell magukat a világ egyes részein élőknek. Összegyűjtöttünk nyolc különös törvényt vagy helyi szabályozást a világ különböző országaiból, amikről nehéz lehet elhinni, hogy mostanáig hatályban vannak, vagy akár azt is, hogy a modern időkben fogadták el.
Vágólapra másolva!

Nem szabad elvinni mások törpemálnáját

Különös gyümölcs-dézsmálási szabály van érvényben az egyik skandináv állam egyes részein: Norvégiában csak akkor szabad leszedni más törpemálnáját, amennyiben azt a helyszínen elfogyasztja az illető. A narancssárga vagy sárga szederre hasonlító, vadon termő gyümölcs drága csemege, ezért Troms és Finnmark megyében, valamint Nordlandban, a földtulajdonosok a tiltó táblákat helyeznek ki azért, hogy az arra járók ne lopják el az éppen termő, bogyó formájú gyümölcsöt.

Lapozzon a következő oldalra!