Tesztelték a mosógépeket, meglepő eredmények születtek

mosógép háziasszony A jó asszony tudja, hol a helye! Te tudod?
Vágólapra másolva!
A mosógépek piacán választék akad bőven, és árban is nagy a szórás, ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis mi alapján döntsünk, és hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb darabot ár-érték arányban? Ebben lehet hasznunkra a Tudatos Vásárlók Egyesülete - a szerrvezet ugyanis minden évben teszteli az aktuális mosógépkínálatot.
Vágólapra másolva!

Az EN 60456 nemzetközi előírás alapján tesztelték 13 márka – BEKO, Bosch, Candy, Gorenje, Grundig, Haier, Ikea, Indesit, LG, Miele, Samsung, Whirlpool - 61 termékét nemzetközi szervezetekkel együttműködve.

A felültöltős mosógépek kevésbé népszerűek, a kínálat is kisebb belőlük a boltokban,

ugyanakkor vannak, akik erre esküsznek, ezért a tesztelt termékek közé is bekerült 6 ebből a típusból, az 55 tesztelt elöltöltős típus mellé. Több szempont alapján is értékelték a mosógépeket: mosási, öblítési és centrifugálási hatékonyság, energia – és vízfogyasztás, zajkibocsátás és használhatóság. Pontosan ugyanazt a módszert alkalmazva pontozták az eredményeket és a végén súlyozással alakult ki a végső sorrend.

Mosási hatékonyság

Természetesen a mosási hatékonyság számított bele a végeredménybe a legnagyobb súllyal (45 százalék). A Miele mosógépek hozták a márka nevéhez fűzött reményeket, viszont érdekes, hogy nem a legdrágább vizsgált termékük – a Miele WWR 860 WPS PowerWash TwinDos, mely 805 000 Ft-os átlagáron érhető el - mosási hatékonysága volt a legjobb. Megelőzte őt ebben a Miele WWG 660 WCS, melynek átlagára 438 000 Ft -, mely egyben dobogós helyezést ért el a tesztben. Ami talán jobb hír, hogy kedvezőbb áron elérhető mosógépek is szerepeltek kiválóan eben a kategóriában. Például a Whirlpool FFB 7238 BV PT, amely 140.000 Ft-os átlagáron beszerezhető.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Öblítési hatékonyság

Ez utóbbi egyébként öblítési hatékonyság (ami azt mutatja, hogy mennyi mosószer marad a ruhákban öblítés után) tekintetében jobban is szerepelt az amúgy remek mosási hatékonysággal rendelkező Miele mosógépeknél. Ez fontos szempont lehet, különösen az érzékeny bőrűeknek, akiknek oda kell rá figyelni, hogy lehetőleg ne maradjon mosószer a kimosott ruhákban.

Centrifugálási hatékonyság és vízfogyasztás

A centrifugálási hatékonyság bajnokai a Samsung termékei lettek. Ezek közül több termék is a lista élén végzett ebben a kategóriában. Mellettük szól még, hogy ezzel együtt sem tartoznak a legzajosabb mosógépek közé. Szemben mondjuk az Indesit BTWL50300, a Gorenje WNEI94BS vagy a Candy CS 1072DE/1-S termékekkel, melyeket a teszteredmények alapján nem javaslunk a csendes mosógépet keresőknek. Bár a Candy CS 1072DE/1-S mellett szóljon, hogy energia és vízfogyasztási szempontból szép eredményeket ért el, de nem biztos, hogy vígasztal majd minket, hogy milyen jó, hogy kevés áramot és vizet fogyasztva zengi be az egész lakást a mosógép. Viszont a Samsung WW 90TA046TE a maga 175 000 Ft-os átlagárával például egy azon mosógépek közül, amelyek jó energia és vízfogyasztási eredményeket produkáltak, emellett a mosási hatékonyságuk is megfelelő. Hátránya talán annyi, hogy elég hosszú lefutásúak a programjai.

Arra mindenképp készüljünk fel, hogy valamilyen kompromisszumot szinte mindegyik mosógép kapcsán kötnünk kell, de jó, ha saját prioritásaink alapján mi magunk dönthetjük el, hogy pontosan milyent. A teljes teszt a Tudatos Vásárlók Egyesületének honlapján tekinthető meg.