Kiderült, hogyan döntenek pénzügyeikről a magyar párok

nyugdíj nyugdíjas idős
12361627 - elderly couple counting euro money on living room table
Vágólapra másolva!
A párkapcsolatban élők több mint fele közös kasszán él a párjával – derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített reprezentatív kutatásból. A párok jelentős része rendelkezik közös bankszámlával és közösen fizeti a rezsit, továbbá még azokat a kiadásokat is megvitatják, amelyek csak az egyiküket érintik. Rendszeres költségvetést csak kevés pár készít, és mind a nők, mind a férfiak azt szeretnék a párjuktól, ha jobban odafigyelne a pénzügyi tervezésre.
Vágólapra másolva!

A Magyar Bankholding reprezentatív kutatást végzett a magyar lakosság körében, amely a párkapcsolatban élők pénzügyi szokásait vizsgálta. A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezett párok 57 százaléka együtt kezeli, és mindkét fél egyformán hozzáfér a bevételekhez. Közös számlával összesen 58 százalékuk rendelkezik, és az életkor előrehaladtával ez az arány folyamatosan nő – az 54-65 éves korosztálynak például 51 százaléka rendelkezik közös bankszámlával. Arra a kérdésre, hogy miért nincs közös számlájuk, a legtöbben azt a választ adták, hogy egyszerűen csak így alakult, vagy volt már külön bankszámlájuk, amikor kapcsolatra léptek, és feleslegesnek tartottak újat nyitni (66 százalék).

Illusztráció Forrás: Origo

Közösen fedezett kiadások

A válaszadók több mint kétharmada (67 százalék) valamilyen módon közösen fizeti a rezsit, azonban abban az esetben, ahol csak az egyik fél fizeti a számlákat, ott szinte azonos a nők és férfiak anyagi hozzájárulása (11 százalék és 12 százalék). Azt vizsgálva, hogy végső soron kinek a jövedelméből fedezik az egyes tételeket látható, hogy a nők intézik a ruhák beszerzését (40 százalék) és a kisebb napi bevásárlásokat (31 százalék), míg a férfiak inkább a ház és kert körüli teendőkhöz és javításokhoz (63%), valamint az autó szervizeléséhez (60 százalék) kapcsolódó tételeket fizetik.

Minden párkapcsolatban akadnak olyan kiadások, amelyek csak az egyik felet érintik, azonban többségében ezeket is megvitatják a megkérdezettek a másikkal.

A legtöbben az új mobiltelefon vásárlást (72 százalék), a fizetős egészségügyi szolgáltatást (66 százalék) és az életbiztosítást (64 százalék) beszélik meg a párjukkal. A fiatalabb, 18-26 éves korosztály 72 százaléka dönt közösen arról, hogy költsenek-e előfizetésre (pl. online újság, streaming előfizetés). Akadnak olyan kiadások, amelyeket viszont jellemzően nem osztanak meg a válaszadók a párjaikkal:

  • a kozmetikum, szépségápolási termék vásárlása (56 százalék);
  • a fodrász, borbély és kozmetikus igénybevétele (60 százalék), és
  • a könyv vagy kulturális kiadás (46 százalék).

Ehhez kapcsolódva vizsgálta azt is a kutatás, hogy a párok mennyire őszinték egymással a pénzügyeiket tekintve.

A kapott válaszok alapján egyenesek egymással a válaszadók ezekben a kérdésekben, a megkérdezettek 55 százalékának soha nem volt olyan félretett pénze, 80 százalékuknak pedig olyan adóssága, amelyről nem szólt társának.

A 45-53 éves korosztályban és a Budapestiek körében magasabb azok aránya, akik rendelkeznek titkos, félretett pénzzel (28, 29 százalék).

Illusztráció Forrás: Getty Images/iStockphoto/This content is subject to copyright./

Fontos a tudatos tervezés

A kutatásban résztvevők fele (49 százalék) egyáltalán nem készít családi költségvetést, 22 százalékuk havi szinten számol előre, míg csupán a lakosság 4 százaléka tervez egy évnél tovább. Még a költségvetés megtervezéséhez szükséges bevétel-kiadás adminisztrációt is kevesen végzik, a megkérdezetettek 56 százaléka egyáltalán nem vezeti írásban a kiadásokat, míg papíron és számítógépen azonos arányban számolnak költségeket (16-16 százalék).

A megtakarításokat is főként közösen kezelik a párok, a válaszadók 65 százaléka szerint mindkét fél jövedelméből tesznek félre, és csak 7 százalékuk nyilatkozta azt, hogy egyikük fizetéséből sem takarítanak meg.

Abban a kérdésben, hogy milyen kockázatú megtakarítást válasszanak, már inkább a férfiak döntenek (43 százalék), minden más fontos kérdést – miben tartsák a pénzt, milyen időtávra fektessenek be vagy milyen szolgáltatót válasszanak – közösen döntenek el.

– mondta Somogyi Péter, a Magyar Bankholding lakossági üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója.

Leginkább a napi kiadások okoznak ellentétet

Inkább a napi pénzügyek esetében lép fel bizonyos szintű egyet nem értés, a kutatásban résztvevők 54 százaléka nyilatkozta azt, hogy valamilyen mértékű konfliktust okoz a napi költések meghatározása, valamint az, hogy a rendelkezésre álló jövedelem mekkora részét tegyék félre (40 százalék). Nagyobb jelentőségű kérdésekben, mint például egy hitelfelvétel, alapvetően nem különül el a döntéshozás, de ha mégis meg kell nevezni valakit, akkor inkább a férfiak kerülnek döntéshozó szerepbe.

A felmérés kitért arra is, hogy melyek azok a területek a pénzügyeken belül, amelyek terén fejlődést szeretnének a válaszadók a párjaiktól. A nők és a férfiak egyaránt a pénzügyi tervezést és a spórolást emelték ki: a nők 36 százaléka szeretné, ha a pár férfi tagja jobban megtervezné a pénzügyeket és 33 százaléka pedig a takarékosságra ösztönözné; míg a férfiaknál 47 százalékban és 45 százalékban jelölték meg ezeket első helyen.