Novemberben is növekedett az ipari termelés

Kecskemét, 2020. július 21. Legördül az első hibrid autó, egy Mercedes-Benz CLA 250 e Coupé a kecskeméti Mercedes-gyár gyártósoráról 2020. július 21-én. Megkezdődik a CLA 250 e Coupé és a CLA 250 e Shooting Brake hibrid modellek gyártása a kecskeméti Mercedes-gyárban. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
A múlt év novemberében az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal emelkedett - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A legnagyobb súlyú járműgyártás, valamint a villamos berendezések gyártása jelentősen bővült. A járműgyártás az előző négy hónapban folyamatosan kétszámjegyű éves emelkedést regisztrált, októberben 32,1 százalékkal nőtt a kibocsátás a korábbi közlés szerint.

A villamosberendezések gyártása szeptemberben és októberben is kimagasló növekedést mutatott 47,4, illetve 57,0 százalékkal múlta felül egy évvel korábbit.

A feldolgozóipari alágak többségében, köztük a számítógép, elektronikai, optikai termék, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártásában csökkent a termelés novemberben. A számítógépek gyártása tavaly január óta nem mutatott visszaesést, az élelmiszeripar viszont októberben is 1,1 százalékkal elmaradt egy évvel korábbi teljesítményétől.

A termelés tavaly az első tizenegy hónapban 6,0 százalékkal nagyobb volt, mint 2021 azonos időszakában.

Illusztráció Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Novemberben is kitartott az ipar növekedése

A KSH adatai ugyanakkor rávilágítanak, hogy a háború és az elhibázott, rendkívül káros szankciók egyre jobban éreztetik hatásukat, hiszen az energia és az alapanyagok drágulása, az európai gazdasági konjunktúra megtörése visszavetik a termelő vállalatok teljesítményét is - írja az adatokat kommentáló közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A kormány nem hagyja magára az ipari szektort sem, a létrehozott gazdasági védvonal mára már meghaladja a 2 ezer milliárd forintot.

A recesszió elkerüléséhez, a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédéséhez meg kell őrizni az ipari vállalatok stabilitását és versenyképességét.

- áll a miniszteri közleményben.

A kormány azonban itt nem áll meg - folytatta a miniszter - új iparpolitikával 21. századi gazdaságot hoz létre: "csökkentjük az energiafüggőséget, ösztönözzük a tőkebeáramlást, újragondoljuk a stratégiai ágazatok rendszerét, megerősítjük a hazai tőkét. A legfontosabb azonban a béke és a káros szankciók megszüntetése, csak így állítható helyre az európai konjunktúra" - hangsúlyozta a közleményében Nagy Márton.