Már online is vehetünk eredeti Rippl-Rónai-festményt

Rippl-Rónai József, festmény
Online aukción lehet licitálni egy Rippl-Rónai József-festményre is
Vágólapra másolva!
Virtuális kalapács alá kerül Aba Novák Vilmos 30-40 millió forintra becsült festménye egy online aukció során. Nem ritka manapság, hogy online árverésen talál gazdára néhány műtárgy, azonban eddig kevés példa volt rá, hogy valódi ritkaságokra licitálhassunk a neten.
Vágólapra másolva!

Közel 150 tétel, 100 millió forintot meghaladó összkikiálasi ár, a 20. és 21. század nagy klasszikusai! Az Abigail Galéria és Aukciós Ház legközelebbi aukcióján kalapács alá kerül Aba-Novák Vilmos Olaszországban készült „Térzene II." című műve mellett Csók István 1912-es, Párizsban készült gyönyörű csendélete, és Rippl-Rónai József „Csónakázás egy belgiumi tavon" című, 1901-ben Belgiumban festett műve is.

Online aukción lehet licitálni egy Rippl-Rónai József-festményre is Forrás: Bulcsu OsiPhotography/Bulcsu Osi

Hajdú Katalin, a galéria tulajdonosa elmondta, hogy az online árverés nem új keletű a műtárgy-kereskedelemben. A pandémia okozta kényszerűség a világ összes galériájában és aukciós házában véglegesen meghonosította ezt az értékesítési formát, itthon azonban eddig a mostanihoz hasonló nagy értékű műkincseket ilyen formán még nem lehetett megszerezni.

„A mostani online aukción a legdrágább műtárgy Aba Novák Vilmos 1929-ben, Olaszországban készített Térzene II. című festménye. Kikiáltási ára 14 millió forint, becsértéke 30-40 millió forint között van. A mű majdnem két méteres, monumentális változata a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van. A klasszikus árveréseknek speciális hangulata van. A személyes licitálás adrenalin növelő izgalma, a licitálók személyes versengésének pszichológiája a kártyaasztalnál játszott pókerjátékhoz hasonlítható.

– mondta Hajdú Katalin, aki azt is elárulta, hogy a jelenlegi energiaválság hatással van-e a hazai műkincspiacra.

„Határozottan kijelenthető, hogy nem. Egyre szaporodik a sikeres galériák, árverezők száma. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a történelem során a legnagyobb magángyűjtemények a válságok, háborúk idején jöttek létre. A gyűjtők választását elsősorban a pénzügyi lehetőségeik határozzák meg.

A tapasztalat szerint napjainkban első sorban a 20. század második felében készült alkotások érdeklik a gyűjtőket. Másodikként a 20. század első felének művei népszerűek. Ugyanakkor rendkívül népszerűek lettek a 2000 után készült műtárgyak is" – tette hozzá a galéria tulajdonosa.

Aba-Novák Vilmos Olaszországban készült „Térzene II.” című műve Forrás: Abigail Galéria és Aukciós Ház

A mostani aukción kalapács alá kerül Kádár Béla, Scheiber Hugó, Vaszary János, Molnár-C Pál, Patkó Károly, Istókovits Kálmán több műve is. A galéria hagyományainak megfelelően a modern, kortárs képzőművészet nagyágyúi is jelen lesznek: Fajó János több alkotással, Nem's Judith, Nemcsics Antal, Csiky Tibor, Szikora Tamás, Szurcsik József, Fehér László. Az árverési kiállítás december 1. és 10. között tekinthető meg, ezen időszak alatt az axioart internetes oldalán licitálhat a műtárgyakra minden érdeklődő.