Kína bemutatta a világ első önvezető drónhordozó anyahajóját

drónhajó, drón, hajó, katonai, kína, Zhu Hai Yun
Vágólapra másolva!
A Zhu Hai Yun névre keresztelt önvezető hajót május 18-án bocsátották vízre a kínai Kuangcsou városában. A 88,5 méter hosszú vízi jármű hatalmas nyitott fedélzettel rendelkezik, amely tökéletes a repülő drónok fel- és leszállásához.
Vágólapra másolva!

A hatalmas hajó építése 2021 júliusában kezdődött és 18 csomós sebességre, vagyis nagyjából óránként 33 kilométer megtételére képes. Mesterséges intelligencia vezérelte operációs rendszere lehetővé teszi, hogy 50 drónt szállítson, amelyek képesek önállóan fel- és leszállni.

Az alábbi képen a hatalmas anyahajó látható a vízre bocsátás előtt:

A monstrum várhatóan az év végéig befejezi a tengeri tesztelést, és ezután állhat teljes kapacitással munkába.

A hajót nem arra tervezték, hogy önállóan közlekedjen a forgalmas tengeri kikötőkben, hanem távirányítóval működtetik addig, amíg nem éri el a nyílt vizet, és autonóm rendszerei ezután veszik át az irányítást, illetve hajtják végre az előre beprogramozott küldetést.

A Zhu Hai Yun legfontosabb feladata az lesz, hogy az egyre drágább munkaerőt kiváltsa a Kínához közeli tengereken, főként a gazdasági és kereskedelmi tevékenységekben.

Videó a Zhu Hai Yunról:

A kínai állami Science and Technology Daily értesülései szerint a hajót ugyanakkor tudományos kutatásokra, és a tengeri katasztrófák megelőzésére is be fogják vetni. Mindemellett tengeri szélerőművek karbantartására is használják majd, valamint hadászati célokra is alkalmas lehet.

Kínai cégek egyébként már évek óta tesztelnek pilóta nélküli drón anyahajókat a különböző harcászati műveletekre. A Yunzhou Tech, Kína első és legsikeresebb autonóm hajótársasága például egy hat kisebb vízi drónt szállító anyahajón dolgozik jelenleg, amelynek drónraja képes lenne arra, hogy körülvegye és megtámadja az ellenséges hajók felszínét.