Rémületes állatokat adnak-vesznek egy különös piacon, és erről alig tudunk valamit

Tarantula pók
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Noha sokan egyenesen irtóznak az olyan állatoktól, mint a pókok vagy a skorpiók, a globális kisállat-kereskedelemnek mégis egyre nagyobb részét teszik ki ezek az egzotikus fajok. Ez a piac azonban sokszor teljesen ellenőrizetlen és szabályozatlan, miközben egyes populációkat a kihalás fenyeget működése következtében.
Vágólapra másolva!

Egy friss jelentés szerint a gyűjtők ma világszerte több mint 1200 pók- és skorpiófajjal kereskednek, miközben a piac 80 százaléka teljesen ellenőrizetlen. Ez pedig súlyos kockázattal jár, különösen a veszélyeztetett fajok esetében – idézi a Wired.com a Communications Bilogy című folyóiratban megjelent kutatást.

Ezek olyan fajok, melyek kereskedelme teljesen legális, azonban megfelelő szabályozások és ellenőrzés hiányában nincsenek adatok arról, hogy a piac mennyire fenntartható

– mondja Alice Hughes, a tanulmány egyik szerzője.

Az átfogó vizsgálat arra jutott, hogy 2000 és 2021 között például az eladásra kínált császárskorpiók 77 százalékát a vadonból gyűjtötték össze, és egymillió példányt exportáltak az Egyesült Államokba. Közben a létező tarantulafajok több mint felével kereskedtek a piacon.

Komoly kockázatot jelent a pókokra az egzotikus állatok kereskedelme Forrás: Origo

Kifosztják a vadont a skorpiók és a pókok miatt

A tanulmány becslése szerint a kereskedelmi forgalomba kerülő pókok és skorpiók kétharmadát a vadonból gyűjtik be, vagyis nem fogságban tenyésztik őket.

A probléma az, hogy miközben a biológusok több mint egymillió gerinctelen fajt azonosítottak a Földön, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) ezeknek mindössze kevesebb mint 1 százalékát értékelte a populációjuk állapotát illetően.

Vagyis

a kereskedelem még azelőtt veszélyezteti például a pókfélék életét, hogy a tudósok eleget tudnának ezekről az állatokról.

Noha a pókok és a skorpiók veszélyes állatokként élnek a köztudatban, általában veszélytelenek, ha az emberek nem zavarják meg őket. Mi több, a pókok rendkívül hasznosak a rovarkártevők kordában tartásában, és sokuk mérgéről kiderült, hogy kiválóan hasznosíthatók a gyógyszeriparban is.

Jelentős probléma a bizonytalan beszerzés

Vannak azonban, akik nem osztják a tanulmány pesszimizmusát. A Wired magazinnak nyilatkozott egy gyűjtő, Richard Stewart, aki 120 tarantulát nevel, 80 fajból. Stewart szerint az Egyesült Államokban értékesített tarantulák és skorpiók jelentős része fogságban tenyésztett, ráadásul a népszerűségük növeli az emberek ismereteit ezekről az állatokról, illetve az őket fenyegető természetvédelmi veszélyekről. Ez a gyűjtő úgy látja, a tarantulákat jelenleg nem a gyűjtők fenyegetik igazán, hanem azok a kormányok, amelyek nem tesznek eleget az őshonos élőhelyeik védelméért. Hozzátette azonban,

az etikátlan gyűjtők valóban komoly gondot okoznak a nemzetközi pókkereskedelemben.

Összehangolt, nemzetközi szabályozásra lenne szükség a szekértők szerint Forrás:Flickr/ Peter G W Jones

Mindazonáltal továbbra is súlyos probléma, hogy megfelelő nemzetközi tanúsítványi eljárások nélkül az etikus gyűjtők számára is nagyon nehéz biztosan megállapítani az állat eredetét. Vagyis szinte lehetetlen megbizonyosodni arról, hogy a legálisan működő kereskedő fogságban tenyésztette az állatot vagy olyantól szerezte be, aki a trópusi fészkéből begyűjtve csempészte át egy másik országba például az eladásra kínált pókot.

A szakértők tehát elsősorban sokkal átfogóbb és nemzetközileg összehangolt szabályozást szeretnének.

Emellett pedig arra hívják fel a gyűjtők figyelmét, hogy ha valóban szeretik ezeket az állatokat és törődnek velük, akkor próbáljanak megbizonyosodni a származásukról, de lehetőleg inkább hagyják őket a vadonban élni, a természetes élőhelyükön.