Pénzügyi feketelistára vennék az eddigi bezzegországot

The logos of Switzerland banking giants Credit Suisse and UBS are seen on December 5, 2014 in the city of Basel. AFP PHOTO / FABRICE COFFRINI
Vágólapra másolva!
Egyesesek pénzügyi feketelistára tennék az eddig sokak szemében mintaadónak számító Svájcot a Credit Suisse-botrány miatt, egyenesen EU-s szinten, írja az RT.
Vágólapra másolva!

A Credit Suisse svájci bankóriás a kiszivárgott dokumentumok szerint évtizedek óta olyan kétes ügyféleket szolgált ki, amelybe államfők és kémfőnökök, valamint emberi jogi jogsértők és szankciókkal sújtott személyek is beletartoztak.

- mondta Markus Ferber, az Európai Néppárt gazdasági ügyekért felelős koordinátora, majd hozzáfűzte: "Amikor a svájci bankok nem alkalmazzák megfelelően a nemzetközi pénzmosás-ellenes normákat, az ország maga is magas kockázatúvá válik."

A Credit Suisse körüli botrányokról a közelmúltban az Origo is beszámolt az alábbi cikkekben:

A Credit Suisse bank Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Az EPP azután állt elő követeléseivel, hogy a média beszámolt a banknál az elmúlt évtizedekben vezetett több ezer számláról kiszivárgott adatokkal kapcsolatos vizsgálatok eredményeiről. A Suisse Secrets (Svájci titkok) elnevezésű vizsgálat során kiderült

a pénzintézet ügyfelei között voltak olyanok, akik kínzásban, kábítószer-kereskedelemben, pénzmosásban, korrupcióban és más súlyos bűncselekményekben voltak érintettek.

A Credit Suisse határozottan visszautasította a vádakat, mondván, hogy a médiajelentések

Ha Svájc felkerül a feketelistára, akkor olyan fokozott átvilágítással kell szembenéznie, mint amilyet az Iránnal, Mianmarral, Szíriával és Észak-Koreával kapcsolatos tranzakciók esetében alkalmaznak. Az EU pénzmosási feketelistáján jelenleg 21 ország szerepel, amelyek egyike sem európai.