Erre kell vigyázni a biokozmetikumok vásárlásakor

kozmetikum hidratáló szépségápolás krém fürdőszoba
Vágólapra másolva!
Elég nagy információs zavar tapasztalható a kozmetikusok és a lakosság körében a biokozmetikumok kapcsán. Sokan első ránézésre elhiszik a 100 százalék természetes jelzőket anélkül, hogy megkérdeznék: vajon minek a 100 százaléka természetes? Gyovai Viola okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa elmondta, attól, mert egy flakonra ráírják, hogy organic skincare, még nem lesz bio. Közölte, a Magyarországon piacon lévő kozmetikai márkák körülbelül 10 százaléka tanúsítottan organikus. 
Vágólapra másolva!

Évről évre dinamikusan növekszik az érdeklődés a bio szépségápolási termékek iránt, a koronavírus-járvány ideje alatt pedig egyre többen kerestek rá, és rendeltek hasonló típusú cikkeket online is.

A biokozmetikumok a bőr anyagcseréjét harmonikusan támogatják, elősegítik a test szintetikus vegyi anyagokkal történő terhelésének mérséklődését azáltal, hogy a természetes, egészséges életmód fontos részét képezik az egészséget támogató élelmiszerek és a testmozgás mellett.

Amikor az immunrendszerünket nem terheli salakanyag vagy egyéb testidegen kémiai összetevő, akkor jobb eséllyel tud védekezni a vírusokkal szemben is.

Illusztráció Forrás: mySPIRIT skincare

„Az ökológiai mezőgazdasági termesztésből származó alapanyagokból készülő szépségápolási termékeknek köszönhetően bőrünk szabadabban lélegzik, élettelibbé, tónusosabbá, feszesebbé válik. A fogyasztók néhány héten belül láthatják a változást, olyan érzésük lesz, mintha jobban működne a bőrük. Ráadásul optimálisabbá válhat a bőr anyagcseréje, és ezáltal a védekezőképessége is egyaránt" – fogalmazott Gyovai Viola, a Biola biokozmetikumok cégalapító ügyvezetője.

A természetesnek reklámozott kozmetikumok köre ma már szakmai, toxikológiai és bőrgyógyászati tapasztalatok alapján több csoportra osztható.

Biokozmetikumnak csak azok a termékek nevezhetők, melyeket évente legalább egyszer ellenőriz egy tanúsító szervezet a saját feltételrendszere szerint. Ennek során nemcsak a bio alapanyagokat, hanem a receptúrát, a gyártástechnológiát, a raktározást, a címkézést és a csomagolást is ellenőrzik, és csak ez után kaphatja meg az adott termék a bio vagy x% ökológiai tanúsítását. Ráadásul a hatóság a kereskedelmi oldalt is kontroll alatt tartja a vásárlók félrevezetésének megakadályozása érdekében.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A magyar Biokontroll feltételrendszere nemzetközi szinten is szigorúnak számít e tekintetben, mert

több mint 90 százalék mezőgazdasági összetevő 95 százalékának ökológiai mezőgazdasági termelésből kell származnia ahhoz, hogy a kozmetikum bio minősítést kapjon.

Megjegyezte, a fennmaradó részben többnyire szerkezeti anyagok, víz, ásványi anyagok, biokozmetikumokban megengedett konzerváló anyagok és vitaminok egészítik ki a formulát.

A szakember több évtizedes pályafutása során mindig is arra törekedett, hogy felhívja rá a figyelmet: attól, mert egy terméket organic skincare márkanév, vagy „100% természetes" reklámszöveg mellett értékesítenek, még nem jelenti azt, hogy az bio.

„Ausztriában, Németországban és a nyugat-európai országokban jellemzően a kozmetikai termékek 17-20 százaléka rendelkezik bio tanúsítással, míg Magyarországon ez az arány valahol 10 százalék körül lehet, ami jól mutatja a különbséget. Ehhez képest a boltokban olyan érzésünk támadhat a különböző feliratok miatt, mintha minden harmadik kozmetikum természetes lenne. Éppen ezért azt javasolom, mindig nézzük meg, minek a 100 százaléka természetes abban a kozmetikumban?" – zárta szavait Gyovai Viola.