MTÜ: Rekordnövekedés a SZÉP Kártya felhasználásában

koronavírus, vírus, járvány, Szentendre, nyitás, enyhítés, pünkösd, ünnep, turizmus, belföldi turizmus, kirándulás, 2021.05.24.
Vágólapra másolva!
A feltöltést és a költéseket tekintve is rekord eredményeket ért el júliusban a turizmus motorjának számító SZÉP Kártya, amely a korábbiakhoz hasonlóan ismét komoly segítség a belföldi forgalom élénkítésében és hozzájárul ahhoz, hogy túlszárnyaljuk a tavalyi, rendkívül erős nyári szezont - áll a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ Origóhoz eljuttatott közleményében.
Vágólapra másolva!

A júliusi friss adatok szerint a SZÉP Kártya feltöltések 36 százalékkal (28,6 milliárd forint), míg a költések 54 százalékkal (53,9 milliárd forint) emelkedtek a tavaly júliusihoz képest. Az első hét hónap számai is figyelemreméltóak. Míg a feltöltések összege megközelítette a 227 milliárd forintot, ami az előző évhez képest 30 százalékos, 2019-hez képest pedig 55 százalékos bővülést jelent, addig a SZÉP Kártyával történő fizetések még ennél is dinamikusabban emelkedtek.

2020 első hét hónapjához viszonyítva 61 százalékkal költöttek többet a SZÉP Kártyákról (összesen 202,4 milliárd forintot), 2019 azonos időszakához képest pedig kétszer akkora volt ez az összeg.

2021. júliusban a költések 59 százaléka a vendéglátás, 30 százaléka pedig a szálláshely alszámláról történt, míg a szabadidő zseb részesedése 11 százalék volt.

Jelentős növekedést regisztráltak a SZÉP-kártyák használatában a belföldi turizmus fellendülése után Fotó: Csudai Sándor - Origo

A SZÉP Kártya egyszer már bizonyított, most pedig az újraindításban van kiemelkedő szerepe.

A belföldi forgalom a nyári főszezonban stabilan helyreállt, a vidéki Magyarország reneszánszát éli.

A kártya népszerűségéhez hozzájárultak a kedvező szabályok is, melyek alapján csaknem felére csökkentett adóteher mellett megduplázódott a munkavállalóknak adható összeg, az alszámlák pedig szabadon átjárhatók, vagyis a felhasználó arra fordíthatja a kártyán összegyűlt összeget, amire leginkább szeretné. Mindez komoly segítség a vállalkozóknak és a turizmus-vendéglátás szektorban dolgozóknak - áll az MTÜ közleményében.