Az idén 75 éves forint története sok izgalmat tartogat. Az alábbi gyűjtésben bemutatunk néhány olyan különlegességet, amelyet talán kevesebben ismernek.
Azt valószínűleg sokan tudják, hogy a forint 75 éves története a második világháború utáni elképesztő hiperinflációval indult, de ennek pontos hatásai még mindig döbbenetesek lehetnek. Az új fizetőeszköz ugyanis azért vált szükségessé, mert
a pengő értéke 1945-ben összeomlott, ami akkora értékvesztést idézett elő a fizetőeszközben, amelyet még mindig a történelem legsúlyosabb hiperinflációjaként tartanak számon, melynek mértékével csak az 1990-es évek zimbabwei pénzromlása vetekedhet.
A hiperinflációt elsősorban a világháború pusztításai idézték elő. Ahogy ugyanis a gyárak, a lakásállomány és a mezőgazdasági termelés is hatalmas károkat szenvedett el, már 1944-ben megindult a pengő zuhanása. 1945-re pedig eljött az összeomlás, és a lejtmenetet csak felgyorsította a pénz- és áruhiány, az országra kiszabott jóvátétel megfizetése, valamint a Vörös Hadsereg ellenőrizetlen és fedezet nélküli pénznyomása is.
Miként egy elemzés rámutatott, a hiperinflációt a legjobban egy kilogramm kenyér árán lehet bemutatni. 1945 augusztusában egy kiló kenyér ára 6 pengő volt. Kevesebb, mint egy évvel később, 1946 júniusában pedig már majdnem 6 milliárd pengő.
Érdemes megjegyezni, hogy a hiperinfláció elsősorban a városi (különösen a budapesti) lakosokat érintette. Egyszerűen azért, mert a kisebb településeken könnyebb volt hozzáférni a szükséges termékekhez, főleg, hogy vidéken sokan maguknak termelték például az élelmiszert.
A cserekereskedelem tehát virágzott, a városokban viszont tömegessé váltak a lopások, betörések.
A tolvajok azonban nem az értéktárgyakat akarták megszerezni, hanem sokkal inkább olyan alapvető cikkeket, mint az élelmiszer vagy a ruha – valamint minden olyan terméket, amely cserekereskedelem alapjául szolgálhatott.
Az infláció hatására aztán egyre nagyobb címletű bankjegyeket kellett kiadni. Jött a milpengő és a bilpengő is, de végül a helyzet olyan súlyos volt, hogy 1946 júniusában ki kellett adni a százmillió bilpengős címletet, amely a forgalomba hozott legnagyobb címletű bankjegy lett.
Ekkor azonban már az infláció követhetetlen volt. Az árak 15 óránként duplázódtak, és a katasztrofális helyzetnek csak az vetett véget, hogy augusztus 1-jén a kormány bevezette a forintot (a döntés nyáron született meg). Akkor 1 forint értékét 400.000 kvadrillió (tíz a huszonnegyediken) pengőben határozták meg.
Noha már 1946 elején világossá vált szakmai körökben, hogy új pénznem bevezetésével valósítható meg az ország pénzügyi stabilizációja, a valuta nevéről egy ideig vita folyt, és a forint mellett felmerült a tallér ötlete is.
Ráadásul az első forintbankjegyek nyomtatása sem volt egyszerű feladat. A hiperinfláció miatt ugyanis a pengőt hatalmas mennyiségben gyártották, vagyis az új forintok előállításához már nem volt se elegendő papír, se piros nyomdafesték.
Végül a megoldás az lett, hogy finn és francia importból szerezték meg a kellő minőségű vízjeles bankjegypapírt a forinthoz.
1946-ban egyébként csak 10 és 100 forintos bankjegyeket állítottak elő.
Az új bankjegyek megtervezését Horváth Endrére, a pénzjegynyomda grafikusára bízták, a papírpénzeket pedig az élet háború utáni újraindulását szimbolizáló ábrákkal díszítették – hasonlóan egyébként az első világháború után kiadott korona-bankjegyekhez.
Problémaként merült fel azonban, hogy a gyenge nyomdatechnikai megoldás (ofszetnyomtatás) miatt a bankjegyeket elég könnyű volt másolni,
aminek következtében a 100 forintosok hamisítása gyorsan komoly probléma lett.
Ehhez jött még, hogy a bankjegyek papírja gyorsan kopott, vagyis 1947-ben már új bankjegyeket kellett bevezetni. Ezek már sokkal kifinomultabb megjelenéssel és profibb nyomdatechnikai megoldásokkal kerültek be a körforgásba, ugyancsak Horváth Endre tervezésében. Az új bankjegysor pedig kisebb változásokkal és bővítésekkel mintegy 50 évig volt forgalomban. 1947-ben csak a 10 forintos jelent meg az új szériából, majd 1948-ban már a 20 és 100 forintos is.
Az 1992-ben visszavont 20 forintos bankjegy egyik különlegessége, hogy a hátoldalán látható férfialakhoz egy 1946-ban készült aktfotó szolgált mintául.
Amikor a forintot kibocsátották, aranyalapú fizetőeszköz volt, vagyis a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékai fedezték a forint értékét.
Egy forint 0,0757575 gramm aranynak felelt meg, vagyis egy kilogramm arany 13.210 forintot ért.
Összevetésképpen, az 1927-es pengőhöz viszonyítva, 1 pengő 3,4 forint volt.
Magyarország aranytartaléka pedig igen jelentős volt, köszönhetően részben annak, hogy a háború után az amerikai hadsereg visszaadta a Magyar Nemzeti Bank nyugatra hurcolt készleteit. Következésképpen a forint mögött álló aranyfedezet igen tekintélyesnek számított.
Ha valaki 1946-ban 6 milliárd pengőért vásárolt egy kiló kenyeret, annak a forint bevezetése után nagyon gyorsan át kellett állítania a napi számolását a boltban. A forint bevezetése után ugyanis 1 kilogramm kenyér már csak 0,96 forint volt. Ha ezt összevetjük a 2019-es árral (309 forint), akkor ez 322-szeres drágulás a forint 75 évvel ezelőtti bevezetése óta.
Hasonló számokat láthatunk más termékek esetében is. Egy liter tej 1946-ban 0,9 forint volt, míg 2019-ben 243 forint, ami 270-szeres drágulás. Egy liter benzin ára akkor 1,6 forint volt, és 238-szorosára drágult 2019-re (381 forint).
Ehhez képest egy kiló cukor egészen keveset drágult csak 1946 óta – amiben nyilván a kor kínálati helyzete is erősen közrejátszott. Akkor 7 forint volt, míg 2019-ben 209 forint – ez 30-szoros drágulás.
Ezzel szemben viszont a cigaretta hatalmas áremelkedésen ment keresztül. 1946-ban 2 forintért lehetett kapni egy doboz cigarettát, míg 2019-ben már 1180 forintért, ami 590-szeres áremelkedésnek számít.
Árfolyamtörténeti szempontból érdemes megjegyezni, hogy 1 amerikai dollár 1946-ban 11,70 fillérbe került, és az MNB adatai szerint ez sokáig nem is változott.
Először 1969-ben kezdett el drágulni a dollár a forinthoz képest, akkor viszont nagyon jelentősen, egészen 30 forintig.
Hozzá kell tenni, hogy akkoriban a devizaárfolyamokat központilag állapították meg az országban.
A német márkával hasonló volt a helyzet, annyi különbséggel, hogy ez csupán 1955-ben került fel a listára, akkor 2,80 forintos árral.
A márka szintén 1969-ben mozdult el innen érdemben, és ugyanolyan jelentősen, mint a dollár.
Először 7,50 forintra, majd néhány hónappal később már 8,20 forintra erősödött. A márka végül, 2002-ben, 124,50 forintos áron szűnt meg, amikor Németországban felváltotta azt az euró.
Lapozzon, a cikk a következő oldalon folytatódik!