Napokon belül fontos határidő jár le: hetvenezer TAJ-szám válhat érvénytelenné

orvos doktor Cöliákia kisokos: jellemzői, fajtái és a megoldás
Vágólapra másolva!
Több mint hetvenezer embernek kell a következő napokban külön is figyelnie a közterhekre. Az érintettek fél éve nem fizették be a havi pár ezer forintos tételes járulékot, emiatt pedig egy új szabály nyomán február közepén érvénytelenné válik a TAJ-számuk, így nem jár majd nekik ingyenes állami egészségügyi ellátás – erről beszélt a Magyar Nemzetnek az adóügyi államtitkár. Izer Norbert közölte: a legfontosabb, hogy a kellemetlen következmények könnyen elkerülhetők.
Vágólapra másolva!

A hazai társadalombiztosítás mintegy tízmillió ember kockázatközössége, amelyben a törvény világosan megszabja, hogy kinek mennyit kell befizetnie. Ha valaki nem rója le, amennyit a jogszabály elvár, ám ingyenesen igénybe veszi az állami egészségügyi ellátást, akkor igazságtalan helyzet áll elő. Ez az egyébként évtizedek óta fennálló állapot szűnik meg a napokban – fejtette ki az államtitkár.

Február 12-én ugyanis fontos változás lép életbe.

Ennek lényege, hogy ha egy magánszemély egészségügyi szolgáltatási járulékból hathavi tartozást halmoz fel, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosítójele, vagyis a TAJ-száma. Ez annyit jelent, hogy az érintett ezután az állami egészségügyi szolgáltatást ingyenesen nem veheti igénybe. Egészen addig, amíg nem fizet érte.

Néhány fontos részletet érdemes megemlíteni – jegyezte meg Izer Norbert. Először is azt, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulék összege idén nyolcezer forint. Aki ezt befizeti, hozzájuthat megannyi állami egészségügyi szolgáltatáshoz.

Az összeg csekély, az Európai Unióban lényegében minden tagállam többet kér el ilyen körű szolgáltatásért.

Jelenleg több mint hetvenezer ember tartozik legalább hathavi összeggel – tehát legalább 48 ezer forinttal, – így a szabály őket érinti, ha nem cselekednek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október óta tájékoztató kampányt folytat, a hatóság havonta hívja fel levélben a nem fizetők figyelmét a lehetséges következményekre.

A NAV a napokban küldte ki a negyedik felhívólevelét, amely az aktuális tartozás és a fizetési lehetőségek mellett azt is tartalmazta, milyen könnyítéseket lehet igénybe venni.

Erre a tájékoztatásra már minden érintettnek érdemes odafigyelnie: február 12. a következő határidő az egészségügyi szolgáltatási járulék befizetéséhez, s akinek nagy tartozása van, és ezt a dátumot is elmulasztja, annak érvénytelenné válik a TAJ-száma – húzta alá Izer Norbert. A legfontosabb ugyanakkor, hogy február 12-ig még van idő, addig bárki leróhatja elmaradását vagy annak legalább egy részét, vagy jelezheti, hogy rossz anyagi helyzetben van. Ezzel pedig elkerülhető a TAJ-szám érvénytelenítése.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Bizonyos társadalmi csoportoknál ugyanakkor a kérdés fel sem merülhet. A törvény ingyenes állami egészségügyi ellátást garantál többek között a nyugdíjasoknak, a diákoknak, a hajléktalanoknak, a közmunkásoknak, a munkanélkülieknek, a szociális ellátásra jogosultaknak és a kismamáknak – húzta alá az államtitkár. Úgy vélekedett:

a koronavírus-járvány rendkívüli nyomás alá helyezte a teljes egészségügyi rendszert, éppen ezért vált különösen időszerűvé a társadalombiztosítási rendszer igazságosabbá tétele.

A tavaly nyáron hatályba lépett módosítások egyik legfontosabb célja, hogy a kockázatközösség által jelentett védőhálót a közösség minden tagja segítsen fenntartani. A hathavi tartozást felhalmozók is kivehetik még a részüket a rendszer fenntartásából; ki azzal, hogy befizeti a járulékot, ki azzal, hogy jelzi nehéz anyagi körülményeit, ki pedig azzal, hogy külföldi munkavégzés és külföldi adófizetés esetén kijelentkezik a magyar biztosítási rendszerből.