Kedvező folyamatokat jelez előre a világgazdaság számára egy fontos mutató

TRUMP, Donald
Kingtao, 2018. október 19. A 2018. október 18-i képen konténerek sorakoznak a kelet-kínai Santung tartománybeli Kingtao kikötőjében. A kínai statisztikai hivatal október 19-én közzétett adatai szerint az ország gazdasága 2018 harmadik negyedévében a vártnál alacsonyabb, 6,5 százalékos növekedést mutatott az előző év azonos időszakához képest. A világ második legnagyobb gazdaságát irányító ázsiai állam bruttó hazai termékének (GDP) legutóbbi mutatószámai szintén csalódásra adnak okot. Elemzők szerint a vártnál alacsonyabb gazdasági teljesítmény az Egyesült Államokkal folytatott külkereskedelmi vitának tudható be. Donald Trump amerikai elnök 2018 tavaszán 150 milliárd dollár összértékű kínai acél- és alumíniumtermék amerikai importvámját emelte meg, gazdasági válaszlépésre kényszerítve ezzel Kínát. MTI/EPA/Roman Pilipej
Vágólapra másolva!
A világkereskedelmi forgalom felfutására utal az októberben rekordszintre emelkedő kikötői konténerforgalmi index.
Vágólapra másolva!

Az RWI (Rheinisch-Westfälisches Institut für Wirtschaftsforschung) és az ISL (Institut für Seeverkehrswirtschaft und Logistik) kutatóintézetek által közösen kalkulált

konténerforgalmi index új rekordszintre, 122,6 pontra emelkedett az előző havi 119,6 pontról.

Az index összetevői között októberben a kínai kikötők forgalma mellett a Kínán kívüli kikötők forgalma is jelentősen növekedett. A németországi és észak-európai gazdasági aktivitással szorosan korreláló Nordrange-Index is jelentős mértékben emelkedett októberben, és már csak mindössze 1,1 pont választja el a koronavírus-válság előtt elért rekordértékétől.

Kifejezetten dinamikusan alakult októberben a világkereskedelmi forgalom.

- mondta Torsten Schmidt, az RWI konjunktúrakutatója.

Konténerek sorakoznak a kelet-kínai Santung tartománybeli Kingtao kikötőjében Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

A konténerforgalmi index a nemzetközi külkereskedelmi forgalom megközelítő számszerűsítésére szolgál a havi rendszerességgel kiadott "ISL Monthly Container Port Monitor" kiadványban. Az index a világ tengeri konténerforgalmának 60 százalékát adó 91 kikötő adatain alapul. Mivel a kikötők rendszerint a havi zárás után már két héttel közzéteszik forgalmi adataikat, a konténerforgalmi index a világkereskedelmi forgalom alakulásának megbízható korai indikátora.