Új funkciókkal bővült a MÁV okostelefonos applikációja

Nagymaros hajójárat Mahart Dunakanyar
Nagymaros, 2020. július 9. Az Esztergom nevű, Nagymaros és Zebegény között közlekedő hajó a nagymarosi kikőben a sajtótájékoztató után 2020. július 9-én. A tájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség kereszténydemokrata párti országgyűlési képviselője elmondta, hogy a Nagymaros és Zebegény közötti vonatpótló hajójárat olyan népszerű lett, hogy a Mahart úgy döntött, új körjáratot indít a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád vonalon. MTI/Máthé Zoltán MTI/MTI Fotószerkesztőség/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Új funkciókkal bővült a MÁV-applikáció: a mobilalkalmazáson keresztül már meg lehet váltani a szegedi 24 és 72 órás városi napijegyeket, bizonyos Mahart-járatokra a napijegyeket, illetve a Dunakanyar napijegyeket - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a mobilalkalmazás az eddigiek mellett új Térségi és városi jegyek menüponttal bővült, erre kattintva elsőként Szegedre lehetséges 24 és 72 órás napijegy megvásárlása sorban állás nélkül.

A MÁV szerint

a Mahart jegyei közül az egyszerűbb és olcsóbb vásárlás lehetővé teszi az 500 forintba kerülő napijegyek vételét a Dunakanyar körjáratra; a Szentendre-Visegrád; Zebegény-Esztergom; illetve Vác-Visegrád viszonylatra is.

A MÁV applikációja mostantól biztosítja többek közt a Mahart 500 forintos napijegyének megvásárlását a Dunakanyar körjáratra Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Máthé Zoltán

A napijegy az utas által meghatározott naptári napra, nulla óra és 23 óra 59 perc között érvényes, amely a rajta megjelölt napon, viszonylaton korlátlan számú utazásra jogosítja annak felmutatóját.

Az augusztus 5-én bevezetett, "turisztikailag kiemelt jelentőséggel bíró területet lefedő"

Dunakanyar napijegy a korábban meghirdetett feltételekkel és áron vásárolható meg az applikációból

- írják a közleményben.