A kínai cégek lecsapnak a növényi húsokra

Beyond Meat burger vega
Vágólapra másolva!
Egyre több kínai vállalat igyekszik lecsapni a növényi húsokban rejlő új gazdasági lehetőségekre, ahogy folyamatosan változnak a fogyasztói szokások. A kínai lakosság ugyanis egyre inkább egészségtudatosan étkezik, amely trendet csak felgyorsította a koronavírus-járvány.
Vágólapra másolva!

Noha a kínai élelmiszerpiacon még mindig csupán egy szűk területet jelentenek a növényi alapú húsok, a helyi vállalatok már érzik a változást, és egyre lelkesebben csapnak le a lehetőségre. Az elmúlt időszakban ugyanis először az afrikai sertéspestis, majd a járvány is változtatott a kínai fogyasztói szokásokon, és egyre többen állnak át vegetáriánus alternatívákra – írja a Reuters.

Emellett több olyan nemzetközi nagyvállalat is betört már Kínába, amely húsmentes alternatívákban utazik.

Az amerikai Beyond Meat a múlt héten jelentette be, hogy megnyílik az első gyártókapacitása Sanghaj közelében, de a cég idén már egyezséget kötött a Starbucks-szal, hogy utóbbi forgalmazza a húsmentes termékeit Kínában.

A Beyond Meat mellett hazai vállalatok is előretörnek a kínai növényi húsok piacán Forrás:Beyond Meat

Mindeközben olyan kínai vállalatok is igyekeznek betörni a piacra, mint a Zhenmeat. A pekingi székhelyű startup növényi alapú „húsgolyókat" gyárt, amelyek kísérleti jelleggel már kaphatók a kínai Hope Tree lánc pekingi üzleteiben. A vásárlók szerint a borsóból és szójafehérjéből készült „húsgolyóknak" olyan ízük van, mint a tofunak.

Utóbbi azért fontos, mert

a piackutatók hangsúlyozzák, a növényi alapú húsok jövője jelentős részben az ízeken fog múlni. Ezen dől el majd ugyanis, hogy a fogyasztók mennyire lesznek nyitottak az új termékekre.

Mindazonáltal a Zhenmeat alapítója és vezérigazgatója, Vince Lu a Reutersnek hangsúlyozta, a legnagyobb versenytársat egyértelműen a hagyományos húsipar jelenti. Vagyis valójában nem az olyan, már befutott szereplők jelentik az igazi kihívást, mint a Beyond Meat vagy az Impossible Foods, hanem a klasszikus hústermelők.