Magyar Nemzet: Szabálytalanul nyitnak újra egyes üzletek

koronavírus, vírus, járvány, Budapest, zárva, closed, felhívás, kiírás, plakát, bezárt üzlet, bezárt bolt, zárt üzletek, zárt boltok
Vágólapra másolva!
Cipőárusok, butikosok, vegyes iparcikkek kereskedői nyitották újra húsvét után a kijárási korlátozás bevezetése miatt néhány hete átmenetileg bezárt boltjukat, országszerte több helyen. Függetlenül az aktuális járványhelyzettől, néhány hetes kihagyás után egyre több olyan üzlet fogad naponta újra vásárlókat, amelyek nem az alapvető szükségletek szerinti termékeket forgalmazzák, ezért az állampolgárok továbbra is szabálysértést követnek el, ha betérnek – tudta meg a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Egyre több helyen nyitnak újra az olyan iparcikket kínáló üzletek, amelyek látogatását az érvényben lévő kijárási korlátozások jelenleg nem engedélyezik a lakosságnak. A legnagyobb közösségi oldalon az érintett vállalkozói körből többen azt jelzik: nem várnak tovább, kinyitnak, hogy legyen újra bevételük.

Mint írják,

a kezdeti leálláskor sokan arra számítottak, hogy két-három hét alatt lecseng majd a rendkívüli helyzet, ami a kereskedők működését is szabályozza.

A szerencsésebbek akkor úgy kalkuláltak, hogy a meglévő tartalékaik elegendőek lesznek ahhoz, hogy ezt a bevételmentes, korlátozott időszakot az üzlet működtetése nélkül átvészeljék az alkalmazottakkal. – A gazdaság nem állhat meg és lassan elfogynak a tartalékok – indokolja az újbóli üzemelést az egyik kereskedő, aki megjegyzi, hogy az egészségvédelmi intézkedésekre továbbra is figyelmet fordítanak.

Emlékezetes, a veszélyhelyzetben elrendelték, hogy az iparcikkek piacán egyes termékkörök kereskedői be kell zárjanak 15 órakor, hogy elkerülhető legyen a tömeg például a forgalmasabb ruhaboltokban. A kormány arról is döntött, hogy a rendeletben meghatározott alapszükségleteken kívüli körben iparcikket árusító vagy egyéb üzleteket nem lehet egyelőre felkeresni, ezért többen vevők híján két-három hete teljesen leálltak, noha a nyitva tartásukat nem szabályozza a kijárási rend.

Egyre több olyan üzlet nyit újra kényszerűségből, amely nem alapvető szükségleti cikkeket forgalmaz Fotó: Csudai Sándor - Origo

– mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Vámos György.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára kifejtette, hogy a nyitva tartástól függetlenül azokat a boltokat, szolgáltató üzleteket nem szabad felkeresni, amelyek nem szerepelnek kivételként a kijárási korlátozásokról szóló rendeletben. A cipő- vagy ruhavásárlás nem szerepel azok között a célok között, amiért az emberek elhagyhatják az otthonukat. Az érintett területek például a ruházkodáson kívül a bútor, a sportszer-, a játék-, a könyv-, a mobiltelefon, az óra és ékszer kereskedések, mások mellett ezekbe egyáltalán nem térhet be a lakosság. A statisztikák alapján több mint 50 ezer olyan üzlet lehet a hazai piacon, amely a korlátozások feloldásáig nem fogadhat vásárlót.

A négy fal között tarolnak a webáruházak

Az elmúlt napok és hetek fejleményeire egyikünk sem lehetett felkészülve. Minden jel arra mutat, hogy a hétköznapjaink mellett a gazdaság is gyökeresen átalakul, és messze még a folyamat vége. Az már most látszik, hogy az internetes kereskedelem hatalmas növekedésnek indult.

– folytatta Vámos György, aki szerint a pontosan megnevezett árukörök kereskedőin kívül egyértelmű, hogy nem szabályos az ismételt üzemelés az említett esetekben. Úgy fogalmazott, hogy megtéveszti a vásárlót az a kereskedő, aki kinyitja a kijárási korlátozás alá eső boltját, mindegy, hogy milyen napszakban.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára: Jelenleg a kiskereskedelem működését a kijárási korlátozás szerinti előírások határozzák meg Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Megjegyezte: más kérdés, hogy ahol a vásárló eleve nem tartózkodhat, ott árbevétel sincs, ezért a helyzet hetek alatt tarthatatlanná válhatott a kevésbé erős vállalkozásoknak. A főtitkár szerint az érintetteknek szüksége lehet a rájuk szabott támogatásra ahhoz, hogy átmentsék a működőképességüket, vagyis a munkáltatóknak ne kelljen megválniuk a feladat nélkül maradt eladóktól.

– fogalmazott. Mint mondta, a szövetség már elküldte javaslatát a szaktárcának, hogyan tudná segíteni a kormány ezen cégek talpon maradását. Hozzátette, hogy az élelmiszeren, gyógyszeren, és drogériatermékeken kívül délután 3-ig viszont felkereshető például egy műszaki cikkeket kínáló üzlet, feltéve, ha az ott kapható termékre a pénzkeresettel összefüggő munkavégzéshez van szükség. A főtitkár arra is emlékeztetett, hogy szombattól újabb egy héttel hosszabbodik az egész országban érvényes kijárási korlátozás, így annak minden előírása továbbra is meghatározó a kereskedelemben is.