Fordulat történt a hazai lakáspiacon

ingatlan, lakás, ház
Vágólapra másolva!
Az idei első három negyedévben 10.302 új lakás épült, 0,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 27.388 volt, ami 2,7 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakának adatait - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Szakértők fordulatról beszélnek a hazai lakáspiacon.
Vágólapra másolva!

Az év első kilenc hónapjában Budapesten 17,9 százalékkal több lakás épült. A megyei jogú városokban és a községekben a felépített lakások száma kismértékben nőtt, a többi városban számottevően, 17,8 százalékkal visszaesett az építési kedv.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma Budapesten 22 százalékkal nőtt, miközben a megyei jogú városokban 5,3, a többi városban pedig 12 százalékkal mérséklődött.

Az építtetők az esetek 45 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével, ez az arány Budapesten 6,6 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb, a községekben meghaladta a 92 százalékot.

Fotó: Kiss József - Origo

A harmadik negyedévben 3830 lakást adtak át, 3,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma 6,7 százalékkal, 9161-re nőtt.

A természetes személyek által épített lakások aránya 48 százalékról, 44 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 50 százalékról, 53 százalékra nőtt. A lakások 55 százaléka értékesítésre, 42 százaléka saját használatra, 1,6 százaléka bérbeadásra épült.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 43 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 4,8 százaléka lakóparkban található. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 3 négyzetméterrel, 97 négyzetméterre csökkent.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a friss adatok kapcsán azt emeli ki, hogy

az év első kilenc hónapjában átadott több mint 10 ezer lakás ugyan minimális, 0,8 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten, ugyanakkor fordulatot jelent, mert az első félévben még csökkenést mutattak a lakásátadások.

Forrás: Shutterstock

A fordulat annak köszönhető, hogy egyre több társasház építése került az utolsó fázisba az idén, az utolsó negyedévben pedig újabb hullámra és 8 ezer lakás átadására lehet számítani.

Az ingatlan.com adatai szerint az új lakások iránti igény is nőtt: az év első tíz hónapjában 30 százalékkal emelkedett a kereslet tavalyhoz képest. A kereslet mellett Budapesten és a községekben az építési kedv is fokozódott.

Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára októberben a kínálati piacon 881 ezer forint volt.

Győrben 462 ezer forintnál jártak az árak, Debrecenben pedig 563 ezer forintért kínálták az új lakások négyzetméterét.