A globális tőkepiacok mozgatórugói villámgyorsan átalakultak augusztusban. Az eddigi emelkedő (főleg USA) részvénypiaci trenddel félig-meddig elaltatott befektetők immár nem pusztán félnek a világgazdaság érdemi lassulásától és a recessziótól, hanem Donald Trump augusztus 1-i üzenete óta
kőkeményen árazzák ezt a negatív gazdasági világképet.
Mint ismeretes, az amerikai elnök a Twitteren az addig meg nem vámolt (éves szinten) 300 milliárd dollárnyi kínai árura jelentette be 10 százalékos vámtarifa bevezetését szeptember 1-től. Majd augusztus közepén érkezett a bejelentés arról, hogy a vámok bevezetését december 15-re halasztják. Mivel befektetők az év első felében nem erre pozicionálódtak, ezért ez a bejelentés több instrumentumban vágtató trendeket és ármozgásokat idézett elő.
Emellett kifejezetten extrém folyamat, hogy
az európai kötvénypiacon a negatív kamatozású kötvények szélsebes térhódítása zajlik.
Kilenc európai országban (Németországban, Hollandiában, Finnországban, Franciaországban, Ausztriában, Írországban, Belgiumban, Portugáliában és Spanyolországban) már a kötvények több mint a felére negatív hozamok mellett kereskednek.
Az egy dolog, hogy a teljes német és holland hozamgörbe immár a negatív tartományba került
– hangsúlyozza ezzel kapcsolatban Jónap Richárd. -
Ellenben, ha valaki pár éve azt jósolta volna, hogy 2019 nyarán a portugálok sem fognak már szinte semmilyen kamatot fizetni az államadósságuk után, annak a beszámíthatóságát mindenki megkérdőjelezte volna.
Az elborult kötvénypiaci hozamcsökkenés és árfolyamemelkedés mellett megindult, illetve felgyorsult a részvénypiacokról való pénzkivonás folyamata is augusztusban.
Az alábbi ábrán a Dow Jones indexe látható 2018. október 1-től napi gyertyákkal:
Érdemes megfigyelni a Dow Jones mozgását mutató fenti ábrán a 9 napos mozgóátlagok alakulását (amit kék vonal jelez, a piros vonal pedig a 200 napos mozgóátlagot), amely az elmúlt 10 és fél hónapban hat komolyabb, néhány hetes trendben mozgatta a részvénykereskedelmet a Dow Jones esetében (is).
Az ábrán a következőképpen jelöltük ezeket a folyamatokat:
Érdemes megfigyelni, hogy az algoritmikus momentumkereskedés térhódításával egyidejűleg ez a rövidtávú 9 napos mozgóátlag fontosabb indikátor lett, mint a hosszú távú trendek kísérője, a 200 napos mozgóátlag. Ebből a szempontból nézve pedig nagyon tanulságos a múlt hét keddi és szerdai (augusztus 13. és 14.) kereskedési nap mozgásainak alakulása (zöld téglalap, 7. sorszám). A keddi napon alig kezdődött el a kereskedés, amikor jött a hír a 300 milliárd dollárnyi kínai termékek terhelő vám bevezetésének szeptember 1-ről december 15-re halasztásáról. Ez elementáris emelkedést hozott, ám a nap végén már megjelentek az eladók. Másnap pedig masszív negatív nyitás után a keddi szintek alá vertek be minden vezető amerikai indexet az év legnagyobb eső napján. A kommentárok a rossz kínai és német adatokkal és az inverzzé (2 év-10év) váló amerikai hozamgörbével magyarázták az esést.
A Concorde blogja szerint azonban szó sincs erről. Két hónappal ezelőtt, amikor tombolt az amerikai részvénypiaci bika, egy ilyen kombinációra a jó hír napján emelkedett volna 500 pontot a Dow, majd a rossz hírekre másnap esett volna 100-150 pontot. Most a nagyon jó hírre volt 383 pont emelkedés kedden, majd erre 800 pont esés másnap. Ez azt mutatja, hogy a piac esni akar, ugyanis
a befektetők igyekeznek a jó híreket eladásokra felhasználni.
E két nap árfolyamalakulása kísértetiesen hasonlít az ábrán kék téglalappal és 8. eseményként jelölt 2018. december 3-4-i kereskedésre. Akkor Donald Trump hozott jó híreket Buenos Airesből a G20-as találkozóról. Az a csoda is egy napig tartott.
Áthajózva Európába, a német DAX indexen még markánsabban figyelhető meg a 9 napos mozgóátlag elementáris ereje a múlt hét keddi-szerdai ármozgásoknál. A július végi-augusztusi 1000 pontos esést már csak nagyon vérszegény oldalazással tudta a DAX korrigálni.
A 9 napos mozgóátlag uralkodására napjainkban a legjobb példa egyébként a jelenleg a tőkepiac napos oldalán álló arany, aminek az árát hónapok óta tankönyvi módon szorítja fel ez a momentumindikátor.
A részvényindexekben látható augusztusi esés ugyanakkor eltörpül azokhoz az "egyéni drámákhoz" képest,
amelyek egyedi részvények tömkelegénél jelentek meg az elmúlt hetekben. Miközben az amerikai indexek az augusztusi esés ellenére még mindig nagyon erős 2019-es teljesítményt mutatnak, addig az NYSE-n az 52 hetes mélypontot ütő részvények száma folyamatosan nő. A elmúlt napokban közel 300 részvény került 52 hetes mélypontra, azaz a tavaly decemberi zuhanás szintje alá.
Igazi rögtönítélő bíróságokat láthatunk egyes részvényeknél, ahol érdemi korrekció nélkül zajlik a zuhanás. Bizonyos kisebb-nagyobb hibát elkövető részvénytársaságokkal szemben egyik pillanatról a másikra teljesen elfogyott a befektetői türelem, ezeket immár látványosan két kézzel szórják ki a portfóliókból.
A Concorde szakértője szerint mindezek alapján a forró nyár vége után alighanem komoly őszi hullámvasútnak nézünk elébe.