Eddig az index egy részvényre jutó nyeresége 13,1 százalékkal bővült éves alapon, s immár ez volt az ötödik egymást követő negyedév, amikor két számjegyű gyarapodást tudott felmutatni. December 31-én az elemzői konszenzus csupán 12,1 százalékos eredménybővülést várt.
2019 első negyedévére vonatkozóan azonban már 73 vállalat módosította lefelé az eredmény előrejelzését, és csupán 26 emelt a várakozásán.
Az Equilor Befektetési Zrt. piaci összefoglalója aláhúzza, hogy az értékeltséget tekintve a 12 havi előretekintő P/E ráta 16,2-n áll, ami az 5 éves átlag alatt helyezkedik el (16,4), de jócskán a 10 éves átlag (14,7) felett található.
A pozitív meglepetést okozó vállalatokat a piac átlagosan 2,1 százalékos emelkedéssel jutalmazta, míg az 5 éves átlag csupán 1 százalék ebben a vonatkozásban.
A várakozásokat alulmúló cégeket viszont kevésbé büntették a befektetők, átlagosan 0,8 százalékkal estek a részvényárfolyamok az 5 éves 2,6 százakpontos átlaggal összevetve.
Ha szektorszinten vizsgáljuk a vállalati eredmények alakulását, akkor azt látjuk, hogy az energiaszektor könyvelhette el a legnagyobb növekedést éves alapon: 93,5 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbi számait.
A kommunikációs szektor lett az ezüstérmes a maga 22,2 százalékos eredménybővülésével, és ezt követi a nem alapvető fogyasztási cikkek szektora, amelynek eredményessége 15,7 százalékkal nőtt, élen az Amazonnal.
A 2019 első negyedéves gyorsjelentések azonban rendkívüli izgalmakat tartogathatnak majd, ugyanis 2016 óta nem látott mértékben vágták vissza az elemzők a nyereség-előrejelzéseiket.
Az elmúlt két hónapban 6,5 százalékkal csökkentették a most január-márciusra várt profitokat. Az energiapapíroktól várják a legnagyobb visszaesést az első negyedévre, 32,3 százalékos mértékűt. A második legnagyobb vesztesek az alapanyaggyártók lehetnek, 15,2 százalékos profit visszaeséssel.