Nevet vált az egyik hazai taxitársaság

Vágólapra másolva!
Nevet vált a Taxify, Európa vezető utazásmegosztó szolgáltatása. Az új név: Bolt. A névváltás részleges arculatváltással is együtt jár, így a cég bemutatta új logóját is. A váltás célja, hogy összhangba kerüljön a márka és a vállalat közlekedéssel kapcsolatos átfogó víziója, mivel a Bolt az autós utazásszervezésen túl már motoros és e-rolleres utazásmegosztással is foglalkozik.
Vágólapra másolva!

„A Taxifyt öt éve azzal a küldetéssel indítottuk el, hogy kényelmesebbé és megfizethetőbbé tegyük a városi közlekedést. Első termékünk egy taxirendelő alkalmazás volt, és a cégünk is erről kapta eredeti nevét.

Miközben küldetésünk megvalósításán dolgoztunk, menet közben kinőttük a felépített márkánkat, hiszen tevékenységünk már a márkanevünkön is kezdett túlmutatni.

Ezzel párhuzamosan szeretnénk, hogy a márkánk a cég jövőjét fejezze ki, ne a múltjára emlékeztessen.

Bolt márkanevünket a gyors, fennakadásmentes közlekedéssel szeretnénk azonosítani.

Olyannal, amilyennek a városi közlekedésnek lennie kell, amilyet az utazók elvárnak, akár személygépkocsit, rollert vagy tömegközlekedést használnak. Továbbá ezzel a márkanévvel szeretnénk kifejezni abbéli hitünket és meggyőződésünket, hogy

- nyilatkozta a névváltás kapcsán Markus Villig vezérigazgató és társalapító.

A Taxifyból nevet váltott Bolt új logója és színvilága Forrás: Bolt

Az észt alapítású technológiai cég jelenleg több mint 30 országban 25 millió felhasználóval büszkélkedhet, és ezzel piacvezető Európában és Afrikában is. Továbbá elsőként kínált utazásszervezést és robogómegosztást egyazon okostelefonos alkalmazáson belül. A cég jelenleg a rollermegosztó szolgáltatásának bevezetésén dolgozik számos európai városban.

Az új márkanevet fokozatosan vezetik be a Bolt globális piacain az elkövetkező hetekben.

Magyarországon áprilistól jelennek meg Budapest és Debrecen útjain a Bolt feliratú taxik.

A változással kapcsolatban a felhasználóknak nincs teendőjük, mivel az alkalmazás automatikusan frissül majd okostelefonjukon.