Ennyit keresnek most Amerikában a bébiszitterek

Moonrise kingdom babysitter enfant children tourne disque record player
Moonrise kingdom 2012 Real Wes Anderson Kara Hayward. Collection Christophel © American Empirical Pictures / Moonrise
Vágólapra másolva!
Az UrbanSitter 20 ezer család bevonásával készült felmérése szerint a bébiszitterek 16,43 dollárt (4.600 forint) keresnek óránként, ha csak egy gyerekre vigyáznak – ez tavalyhoz képest nyolc százalékos emelkedést jelent. Két gyereknél már 18,86 dollár (5.400 forint) az órabér, háromnál pedig 20,56 dollár (5.800 forint).
Vágólapra másolva!

A 2010-ben alapított UrbanSitter adataiból az is kitűnik, hogy

átlagosan négy órát töltenek a gyerekkel a bébiszitterek naponta, vagyis ez 65 dollár (18 ezer) napi kiadást jelenthet egy családnak.

Nem csoda, hogy a legtöbb szülő (60 százalék) legalább ezer dollárt (285 ezer forint) költ havonta gyerekfelügyeleti szolgáltatásra, amit a családok 38 százaléka hetente legalább egyszer igénybe is vesz

Illusztráció Forrás: Collection Christophel/© American Empirical Pictures / Moonrise/American Empirical Pictures / Mo

– nyilatkozta Joyce Hodel, a Care.com bébiszitter közvetítő cég adatelemzője. Majd hozzátette, hogy azokban a városokban, ahol drágább a megélhetés, ott a bébiszitterek órabére is magasabb.

Például a kaliforniai San Franciscóban 17,34 dollár (5 ezer forint) az órabér, míg Phoenix-ben az egyik legolcsóbb: 11,83 dollárt kap (3.400 forint) egy bébiszitter.

Természetesen az órabért más dolgok is befolyásolják: a szülök elmondása szerint többet fizetnek azoknak, akik iskola előtt vagy után vállalják a felügyeletet – átlagosan két dollárral többet óránként.

És az utolsó perces foglalás akár három dollárral is többe kerülhet óránként.

Ráadásul számos szülő fizet többet azért, ha olyan vigyáz gyermekükre, aki részt vett biztonsági oktatáson vagy gyermekgondozási végzettséggel rendelkezik.

Illusztráció Forrás: Cultura Creative/G. Mazzarini

Az UrbanSitter továbbá azt is firtatta, hogy miért hívnak bébiszittert a szülők. Kiderült: a legtöbben, vagyis 80 százalék esti vacsora meghívás miatt kér felügyeletet, ugyanakkor 13 százalék csak egy kis magányosan töltött időre vágyik.