A profitok sem tudták lenyomni az uralkodó pesszimizmust

tőzsde, Wall Street, USA, New York
NEW YORK, NY - OCTOBER 23: People walk past the New York Stock Exchange (NYSE) on Tuesday afternoon, October 23, 2018 in New York City. Following a 500 point drop earlier in the day on Tuesday, the Dow Jones Industrial average recovered some and finished the day down 125 points. Drew Angerer/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Az S&P 500 vállalatai 2010 harmadik negyedéve óta nem produkáltak a mostanihoz hasonló profitnövekedéseket, azonban a befektetőket ez jelenleg kevésbé foglalkoztatja. Az elmúlt időszak részvénypiaci eladásai ugyanis azt mutatják, a szereplők inkább a makrogazdasági kockázatokra figyelnek.
Vágólapra másolva!

Az amerikai S&P 500 index cégei 25,8 százalékos profitnövekedést produkáltak az idei harmadik negyedévben, amire a válság utáni első év, vagyis 2010 harmadik negyedéve óta nem volt példa. Az akkori eredmény ráadásul kiugróan erős volt, mivel igen alacsony bázishoz képest kellett teljesíteniük a cégeknek – írja a MarketWatch elemzése. Mindeközben az európai vállalatok évek óta nem látott gyenge számokat hoztak össze.

Ez azonban most nem hatotta meg a befektetőket, és

az amerikai részvénypiac jelentős gyengüléseket szenvedett el a jelentési szezonban.

Az időszak kezdetétől a múlt pénteki zárásig az S&P 500 index 2,7 százalékot, a Dow Jones 1,1 százalékot, míg a Nasdaq 5,5 százalékot gyengült.

Múlt helyett jövő

Az idei harmadik negyedéves jelentési szezon kimagasló volt a profit- és a bevétel-növekedés tekintetében egyaránt, valamint abban is, hány vállalat múlta fölül az előzetes várakozásokat, ráadásul olykor jelentős mértékben – mondta Michael Arone, a State Street Global Advisors vezető befektetési stratégája.

A befektetőknek nem a múlt, hanem a jövő számít Forrás: AFP/Getty Images/Stan Honda

Az ezzel párhuzamos eladási hullám azonban ismét bizonyította,

– tette hozzá Arone. A két tényező együttese – az eladási hullám és az erős vállalati eredmények – részben azzal magyarázható, hogy több nagyvállalat is figyelmeztetéseket tett közzé a következő időszakra – jelezte Tom Essaye, a Sevens Report elnöke. Kiemelte, a piacnak még arra sincs feltétlenül szüksége az eladás beindulásához, hogy az amerikai cégek többsége gyenge prognózist tegyen közzé. Ennek oka, hogy a befektetői hangulatot alapvetően az első száz legfontosabb vállalat hajtja.

Tünetszerű jelentések

Essay rámutatott, a Caterpillar jelentése elég szépen magában foglalja az egész amerikai gyorsjelentési szezont. A vállalat ugyanis lenyomta az elemzői várakozásokat a profit és a bevétel tekintetében egyaránt, azonban jelezte, az új vámok miatti emelkedő költségek nehézségeket okoznak a cégnél.

Ennek eredményeként az építőipari eszközöket gyártó óriás részvényei közel 13 százalékot gyengültek a jelentés közzététele után

– mielőtt a papír elkezdett talpra állni.

A Caterpillar esete jól összefoglalja az amerikai helyzetet Forrás: Imaginechina/Wang chun - Imaginechina/Wang Chun

Egy másik problémás szupersztár az Apple volt, mivel a technológiai óriás úgy döntött, nem közöl adatokat a készülékeinek eladásairól. Ezt azonban a befektetők az átláthatóság csökkentéseként élték meg – mondta Tim Long, a BMO Capital Markets elemzője.

Részben ennek tudható be, hogy az Apple papírja 11,6 százalékot esett októberben.

Ennél is aggasztóbbak voltak azonban az Apple beszállítóinak jelentései. Az olyan cégek ugyanis, mint az AMS, a Lumentum Holdings vagy a Qorvo egyaránt a vártnál alacsonyabb eladási szintekre figyelmeztettek, fokozva ezzel a negatív hangulatot, amely nem csupán az Apple, de az egész amerikai technológiai szektor körül kialakult az elmúlt időszakban.

Profitok helyett kockázatok

Az általános pesszimizmust fűtötték a makrogazdasági ellenszelek is, beleértve a kereskedelmi feszültségeket, az emelkedő kamatokat, az erős dollárt, valamint a gyengülő globális növekedést. A teljes képhez Essaye hozzátette,

ebben az évben a részvénypiacokat elsősorban az erős amerikai gazdasági bővülés, illetve a masszív vállalati profitnövekedések támogatták.

A piac azonban most már érzékeli, hogy a profitnövekedés elérte a csúcsot, vagyis ez a tényező már nem lesz elegendő ahhoz, hogy a piaci szereplők figyelmen kívül hagyják a makrokörnyezetet – tette hozzá a szakember.

Erősödhetnek az aggodalmak a Wall Streeten Forrás: AFP/Spencer Platt

Következésképpen a befektetők a következő időszakban egyre jobban fognak figyelni a makrogazdasági kockázatokra, főleg hogy

az S&P 500 vállalatainak már 93 százaléka közzétette a harmadik negyedéves gyorsjelentését.

A gazdasági adatok mellett pedig az is izgalmas lesz, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hivatalnokai hogyan kommunikálják a monetáris politika jövőbeni irányait.