Miközben a legtöbb elemzés Nyugat-Európa és az USA Oroszország elleni szankcióival foglalkozik, Oroszország szempontjából hosszú távon a jövő egyik legfontosabb kérdése az Eurázsiai Gazdasági Unió sorsa lehet, ez azonban Kína terjeszkedése miatt veszélybe került. A Kreml vezette gazdasági térség 2014-ben Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal jött létre, és időközben csatlakozott hozzájuk Kirgizisztán és Örményország.
A minta az Európai Unió lett volna orosz vezetéssel, nemzeteken felüli intézményekkel, amely a poszt-szovjet térség új integrációját valósította volna meg.
Az elmúlt négy évben azonban számos esemény tett keresztbe a terveknek. Ezek egyike Kína gazdasági előrenyomulása a közép-ázsiai térségben, amely elsősorban a kínai beruházások felpörgésén látható.
A posztszovjet területekre fokozatosan beáramló kínai tőke és a gazdasági kapcsolatok erősítése fokozatosan vonzóbbá teszik az ázsiai partnert az oroszokkal szemben.
Oroszország ugyanis gazdasági problémákkal néz szembe, amelynek első számú oka az alacsony energiaárakban és nem a nyugati szankciókban keresendő. Márpedig a pénzhiány nem teszi lehetővé sem az eurázsiai övezet fejlesztését, sem az ehhez szükséges gazdasági átalakítások levezénylését. A másik ok a krími háború után kialakult bizalmatlanság a volt szovjet tagköztársaságok körében, amely szintén nehezíti az integrációt.
Eközben Oroszország mint a világ legnagyobb energiaexportőre a legnagyobb energiaimportőrnek számító, számára rivális Kína felé nyit, amelynek legékesebb példája a 3000 kilométer hosszú Szibéria Ereje nevű gázvezeték megépítése.
A 400 milliárd dolláros beruházást a Gazprom viszi,
a vezetékek megépítéséhez szükséges tőkét azonban részben kínai kölcsönből kell fedezni.
A szibériai gázmezőkről Észak-Kínába juttatandó gáz ugyan drágább lesz, mint az európai vásárlóknak, de még mindig ez a legversenyképesebb megoldás Kína számára.
A Szibéria Ereje tervein több mint tíz éve dolgoznak, és 2019 decemberében elindulhatnak az első szállítások, legalábbis a Gazprom vezetőinek nyilatkozatai szerint. A nagyvállalat bevételeinek egyébként kétharmada exportból származik, és
az új vezetékkel óriási piachoz juthatnak a jövőben.
A Kínával kötött, 30 évre szóló szerződés szerint az első időben 38 milliárd köbméter gázt szállít a Gazprom Észak-Kínába, és 2025-től ez a mennyiség jelentősen emelkedni fog. A dolog szépséghibája, hogy
a Gazprom már tavaly kétmilliárd dollár hitelt vett fel a Bank of Chinától, és Kína további 11 milliárd dollár kölcsönt ad két orosz állami vállalatnak, amelyeket a nyugati szankciók sújtanak.
Az energetika területén a kínai-orosz kölcsönös függéssel párhuzamosan azonban tanúi lehetünk az orosz geopolitikai térvesztésnek, amely jelentős részben összeköthető a kínai „Egy övezet, Egy út" kezdeményezéssel, vagyis az új Selyemúttal is.
A közép-ázsiai régióba áramló kínai tőke előnyhöz juttatja Kínát Oroszországgal szemben: ez a folyamat már elindult és nincs okunk azt feltételezni, hogy mégis megfordulna, olvasható a Pallas Athéné Geopolitikai Kutató Intézet friss elemzésében, amely Oroszország jövőjével kapcsolatban állította össze a legfontosabb szempontokat.
Ezek közül csak egy tényező a kínai térhódítás, ám kétségtelenül az egyik legfontosabb. Anton Bendarzsevszkij vezető elemző az Origónak nyilatkozva kiemelte, hogy az összes közül
a legnagyobb kihívást a demográfia jelenti, Oroszország lakossága ugyanis 2050-ig várhatóan 16 százalékkal csökken, ami a leggyorsabbnak számít a világon.
Ehhez a népességfogyási ütemhez csak Németország és Japán közelít az előrejelzések szerint. Oroszország a világ legnagyobb országaként a 17 millió négyzetkilométeres területével a Föld szárazföldi területének 11 százalékát foglalja el,
az 1960-as években még a negyedik legnépesebb államnak számított a tagköztársaságok nélkül. 2010-ben azonban már csak a kilencedik helyre került 142 millió fővel
annak ellenére, hogy jelentős bevándorlás zajlott le a volt tagköztársaságokból.
A lakosság létszáma 1992 óta folyamatosan csökken, és 2050-re hozzávetőleg 109-119 millió főre eshet vissza a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve. A fiatal munkaerő ráadásul egy elöregedő társadalomban különösen hiányzik, mert az eltartottak száma folyamatosan nő, és ez nagy terhet ró a gazdaságra.
Az Oroszországban lakó külföldiek száma 11 millióra tehető, legtöbbjük a volt tagköztársaságokból érkezett.
A legtöbben Ukrajnából (2,4 millióan) és Üzbegisztánból (2,2 millióan) vándoroltak be. A Brookings Intézet becslése szerint a már Oroszországban lakó bevándorlókon túl további 8-19 millióan érkezhetnek a jövőben, ami feszültséget okozhat az orosz etnikumú lakosság körében.
A Pallas Athéné Geopolitikai Kutató Intézet tanulmánya szerint
a második számú gazdasági probléma a nyersanyagok fokozatos elapadása, valamint az a tény, hogy a jövőben egyre nagyobb igény lesz a megújuló energiaforrások iránt, illetve egyelőre nem várható növekedés az energiaárakban.
Az orosz RAN Akadémia Energetikai Kutatások Intézete szerint a jelenlegi készletek és kitermelési tempó ismeretében
Oroszország körülbelül 2038-ban fogy ki a kőolajból, a gázlelőhelyek azonban sokkal tovább, még 70 évig kitartanak.
Az elemzés szerint geopolitikailag Oroszország meghatározó állam marad 2050-re is, gazdasági súlyából azonban veszteni fog. Anton Bendarzsevszkij hangsúlyozta, hogy a lassabb gazdasági fejlődés egyik oka az, hogy
amikor a 2000-es évek elején ideális lett volna a környezet, Oroszország nem tudta átalakítani a gazdaság szerkezetét, és elszalasztotta a gazdasági modernizáció lehetőségét.
A jövőben ilyen átalakítások csak jóval nehezebben kivitelezhetők a lakosság csökkenése, és a relatív pénzhiány miatt, húzta alá a vezető elemző. Mint elmondta, Oroszország jövőjével kapcsolatban erősen megoszlanak a várakozások.
A Foreign Policy tanulmánya szerint a 2050-es gazdasági rangsorban az első tíz között szerepel Oroszország, az Economist Intelligence Unit szerint viszont nem.