A bitcoin már nagyobb, mint Új-Zéland, a Boeing és Bill Gates

Bitcoin, illusztráció
Bitcoins, computer artwork.
Vágólapra másolva!
A bitcoin akkora szárnyalást produkált az elmúlt időszakban, hogy a virtuális fizetőeszköz piaci kapitalizációja már egész országok éves kibocsátását is meghaladja. Ezen kívül a világ legnagyobb milliárdosainak becsült vagyonát is lenyomja a kriptovaluta piacának mérete.
Vágólapra másolva!

Noha továbbra is sokan aggódnak azzal kapcsolatban, hogy a bitcoin csak egy hatalmas és veszélyes buborék, a vezető kriptovaluta hétfőn mégis tovább erősödött, meghaladva a 11 000 dolláros szintet – írja a Bloomberg. Ezzel idén már több mint 1000 százalékot izmosodott a bitcoin.

A Coinmarketcap.com számításai szerint az összes forgalomban lévő bitcoin piaci értéke 190 milliárd dolláron áll. Ennek jelentősége pedig akkor válik érthetővé, ha összehasonlítjuk más gazdasági szereplőkkel és tényezőkkel.

Országok és bankok

Az elsősorban mezőgazdaságból és turizmusból élő Új-Zéland gazdasága a Világbank júliusi adatai szerint 185 milliárd dolláros,

amivel 5 milliárd dollárral marad el a bitcoin összesített piaci kapitalizációjától.

Ha tovább böngésszük a Világbank adatait, kiderül, hogy a kriptovaluta piaca nagyobb, mint Katar, Kuvait vagy Magyarország GDP-je.

Egész országokat és nagyvállalatokat is maga mögé utasít a bitcoin Forrás: AFP/Karen Bleier

A bitcoin azonban nem csupán országokat, de globális nagyvállalatokat is simán le tud nyomni. A világ legbefolyásosabb bankjai közé tartozó Goldman Sachs piaci kapitalizációja például pénteken 97 milliárd dolláros volt, míg a svájci székhelyű UBS Groupé mindössze 67 milliárd dolláros. Ezek a számok egyaránt messze elmaradnak a bitcoinétól.

Ezzel együtt

mindkét bank vezetése úgy nyilatkozott, egyelőre távol tartják magukat a bitcointól.

A Goldman vezérigazgatója, Lloyd Blankfein közölte, jelenleg még túl korai lenne bitcoin stratégiát felállítani. A világ legnagyobb vagyonkezelőjének számító UBS-nél pedig azt mondták, a potenciális veszélyek miatt nem tervezik bevenni a kriptovalutát a portfólióikba.

Repülők és anyahajók

Bár a világ egyik legnagyobb repülőgépgyártójának számító Boeing immáron több mint száz éve működik, a piaci kapitalizációja csupán 162 milliárd dolláros, amellyel nem tudja lenyomni a bitcoint, amely tíz évvel ezelőtt még csak nem is létezett. A chicagói székhelyű Boeing egyébként több mint 65 országban foglalkoztat nagyjából 140 ezer embert. Az egyik legnagyobb riválisnak számító Airbus pedig labdába sem tudna rúgni a bitcoin mellett a maga 78 milliárd dolláros piaci értékével.

A bitcoin/dollár árfolyam idei alakulása Forrás: investing.com

El lehet játszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha az összes forgalomban lévő bitcoinból például hadi felszereléseket lehetne venni. Az Egyesült Államokban májusban szállították le a USS Gerald R. Ford névre keresztelt újgenerációs repülőgép anyahajót, amely a becslések szerint 13 milliárd dollárba került. Ebből kiindulva az összes bitcoinból jelenleg 14 darab szuperhajót lehetne vásárolni.

Milliárdosok és uralkodók

A Bloomberg milliárdosokat tömörítő listáján ott a vannak a világ leggazdagabb emberei,

de még a legjobbak vagyona sem elég ahhoz, hogy felvásárolják az összes forgalomban lévő bitcoint.

A lista élén például Bill Gates, a Microsoft alapítója áll 90 milliárd dollárral, de ott van a legendás amerikai befektető Warren Buffett is 83 milliárddal.

Bill Gates a forgalomban lévő bitcoinoknak csak kevesebb mint a felét tudná megvásárolni Forrás: AFP/Bertrand Guay

Ők sajnos együtt sem tudnák felvásárolni az összes bitcoint, és ez akkor sem változna, ha a II. Erzsébet brit királynő bedobná szerény, mindössze 383 millió dolláros vagyonát. Mindazonáltal nem is valószínű, hogy a fenti személyek rajonganának az ötletért, különösen, hogy Buffett korábban igazi buboréknak nevezte a bitcoint.

Mindeközben Venezuelában

A fentieket figyelembe véve külön érdekes, hogy Venezuela elnöke, Nicolas Maduro bejelentette, petro néven saját digitális valutát vezet be annak érdekében, hogy megtámogassa a válságtól sújtott gazdaságot.

A fizetőeszköz mögött az olaj-, gáz-, arany-, valamint gyémánttartalékok állnak majd.

A cél az lenne – mondta Maduro –, hogy az ország javítsa a monetáris szuverenitását és leküzdje a pénzügyi blokádot. A venezuelai válság egyik legfontosabb tényezője a hivatalos fizetőeszköznek számító bolivar mélyrepülése, amely már az alapvető fogyasztási cikkek – mint a gyógyszerek és az élelmiszerek – hiányával is összekapcsolódik. Az ellenzék természetesen nem támogatja, illetve teljesen életképtelennek tartja az ötletet. Ahogy az egyik ellenzéki politikus és közgazdász a Reutersnek nyilatkozott, „Maduro úgy viselkedik, mint egy bohóc."