Már a kínai turistákra sem számíthat a világ

Hongkong, luxus, óra
Egy férfi sétál egy luxus óra bolt előtt Hongkongban
Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi vásárlások csökkenést mutatnak a kínai turisták prioritási listáján. A világ második legnagyobb gazdaságának utazói ugyanis egyre inkább étkezésre és városnézésre költik a pénzüket.
Vágólapra másolva!

Idén nyáron rekord számban utaznak kínai turisták európai és ázsiai fővárosokba, azonban egyre kevesebbet fordítanak vásárlásra, és egyre többet étkezésre és városnézésre. Ennek egyik oka, hogy a külföldi utazások mára bevett gyakorlattá váltak a kínaiak számára, és a külföldi árak vonzereje is lecsökkent – írja a Financial Times.

Noha a globális kiskereskedők még mindig nagyban támaszkodnak a kínai turisták pénztárcájára, a világ második legnagyobb gazdaságából utazók

már csak egyharmada mondja azt, hogy a vásárlás az elsődleges motivációja

– derül ki a Hotels.com és az Ipsos éves felméréséből. Tavaly ez az arány még kétharmados volt.

Történelmi fordulat

Először fordul elő a történelemben, hogy a vásárlás nem elsődleges prioritás a kínaiak külföldi utazásai során – mondja a Hotels.com ázsiai alelnöke, Abhiram Chowdhry. Egyre kevésbé igaz az a közhely, hogy a kínaiak csak vásárolgatni akarnak a világban, mivel

most már inkább az élményekre helyezik a hangsúlyt

– tette hozzá a szakértő.

A fentieket erősíti meg az is, hogy az Oliver Wyman tanácsadócég legutóbbi éves felmérése szerint a kínai turisták költései úgy nőttek átlagosan 20 ezer jüanra (3 ezer dollár), hogy mindeközben a vásárlásra fordított átlagos összeg durván 6700 jüanra csökkent a 2015-ös 8050 jüanról.

Egyre kevesebbet vásárolgatnak külföldön a kínai turisták Forrás: Getty Images

Ennek részben az is az oka, hogy megnőtt a külföldre utazó kínai turisták száma. Ezzel pedig átlagos elkölthető jövedelem is csökkent, vagyis a statisztikák alapján zsugorodott a vásárlásra fordított átlagos összeg is.

Élmények tárgyak helyett

Mindazonáltal az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy érdemes felkészülni az átalakulásra. A kínai turisták ugyanis egyre jobban figyelnek az élményekre a puszta vásárlás helyett. Ezt támasztja alá a Financial Times saját kutatása is, amely azt mutatja, hogy

a vásárlásra költött összegek aránya az utazás összköltségéhez képest ebben az évben 37 százalékra esett a 2013-as 47 százalékról.

Ezzel együtt viszont a szállásra, étkezésre és szórakozásra költött összegek aránya 31 százalékról 44 százalékra emelkedett.

A változó szokásoknak gazdasági következményei is lehetnek Forrás: Imaginechina/Xie zhengyi - Imaginechina/Xie Zhengyi

Noha a külföldre utazó kínai turisták pontos számáról nincsenek hivatalos adatok, Peking közlése szerint

tavaly 122 millió kínai állampolgár utazott külföldre

– beleértve Hongkongot és Makaót is –, ami 4 százalékos éves emelkedést jelent.

Miközben a külföldi utazások 82 százaléka Ázsián belül történik, az Európát és az Egyesült Államokat célzó hosszabb távú utak száma 25, illetve 12 százalékkal erősödött tavaly a Hotels.com adatai szerint. Többek között ennek is tudható be, hogy a kínaiak egyre többet költenek szállásra. Az Egyesült Államokban töltött átlagos idő ugyanis tavaly 16 napra nőtt a 2015-ös 9-hez képest.

További érdekesség, hogy

a külföldi utazások formája is fokozatosan alakul át a kínai turisták körében.

Évtizedek óta meghatározó ugyanis a csoportos utazási forma, azonban a fiatalok szemében ennek népszerűsége egyre csökken. A szakértők szerint ez részben annak köszönhető, hogy nagyvárosi fiatalok már beszélnek angolul, vagyis nem szorulnak rá a csoportra.