Kitartó nyugalom uralkodik a tőzsdéken

crossroad bizonytalanság irány döntés befektetés deviza piac
man looking at road signs on an open road
Vágólapra másolva!
Atomfegyver ide, gazdasági szankciók oda – úgy látszik, a részvénypiacokat semmi nem tudja megingatni. Ez látszik legalábbis a tőzsdék folyamatos emelkedésén, miközben a várható árfolyam-ingadozások sem adnak okot túlzott izgalomra. Jó hír ez a befektetőknek, hiszen a jegybanki szigorítások miatt a kötvénypiacokon amúgy sem sok babér terem a következő hónapokban – tájékoztatott a K&H Alapkezelő.
Vágólapra másolva!

„Úgy tűnik, az egyre növekvő geopolitikai feszültségek - mint Észak-Korea atombomba fejlesztése, a Közel-Keleten tartósan fennálló krízis, - jelenleg semmilyen hatást nem gyakorolnak a részvénypiacokra. Ezt mutatja legalábbis, hogy a VIX index (közismertebb nevén félelem index), ami alapvetően a piac várható változékonyságát jelzi az elkövetkező 30 napra, szinte semmilyen kilengést nem mutat.

Részvények

Tehát továbbra is a kedvező – főként európai – növekedési kilátások mozgatják a tőzsdéket, így az előttünk álló hónapokra továbbra is a részvényeszközök felülsúlyozást javasoljuk a befektetők számára, az esetleges tőzsdei korrekciókat pedig vételre érdemes kihasználni" – mondta el Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

„A hazai részvényekre is optimisták vagyunk, hiszen

az elmúlt két év ralija után idén is folytatódik a BUX emelkedése.

Igaz, olyan kiugró teljesítményre, mint tavaly vagy azt megelőzően - amikor évente közel 40 százalékos növekedést produkált a hazai tőzsde -, már nem számítunk. Az év eleje óta már több mint 10%-ot emelkedő hazai tőzsdeindex szárnyalása azonban a kedvező növekedési kilátások miatt a következő hónapokban is folytatódhat.

Kedvező kilátások mozgatják a papírokat Forrás: 123rf.com

A magyar piac a régiós parkettekhez képest olcsónak mondható: az OTP számára a régió pozitív növekedési kilátásai és egy esetleges akvizíció további lendületet adhat,

a MOL esetében pedig a jelenlegi 50 dollár körüli olajár is stabil profitabilitást jelent a magas finomítói marzsok miatt,

a további olajár-emelkedés pedig tovább javíthatja a profitabilitást" – tette hozzá a befektetési szakember.

Devizák

A világ két legfontosabb devizájának párharcában komoly fordulat történt: az amerikai dollár 2-2,5 éves erősödése után az európai deviza ismét visszapattant. Ennek oka, hogy

bár mindkét jegybank a szigorítás irányába mozdul, más-más menetrend szerint haladnak.

Amerikában a Fed a kamatemelést követően várhatóan ősszel kezdi majd meg a piacokon a likviditás csökkentését, miközben az Európai Központi Banknál csupán a kötvényvásárlási program csökkentése után kerülhet sor kamatemelésre. Ez utóbbi esetében tehát a befektetők jelenleg meglehetősen túlárazták a szigorítást, rövid távon ezért korrekcióra, a dollár újbóli erősödésére lehet számítani.

Figyelni kell majd az amerikai jegybankra Forrás: Anadolu Agency/2015 Anadolu Agency/Cem Ozdel

A forint jelenleg kifejezetten erős árfolyamát leginkább az rengetheti meg, hogy a nemzetközi szinten szigorítás irányába mozduló jegybankokkal ellentétben

a Magyar Nemzeti Bank még jó ideig tartani fogja az alacsony kamatszintet, és a 3 havi betétállomány szűkítésével tovább lazíthat politikáján.

Ez a globális iránnyal szembe menő monetáris politika átmenetileg gyengítheti a hazai fizetőeszközt, így a következő időszakban az euró újra elérheti a 310 forint feletti szinteket.

Kötvények

A várt jegybanki szigorítások miatt enyhe hozamemelkedés történt az európai kötvénypiacon,

Amerikában azonban még a kamatemelés sem tudta érdemben kimozdítani a hosszú hozamokat.

Hazai szinten a rövid futamidejű kötvények esetében gyakorlatilag eltűnt a hozam, ezért a befektetők az egyre hosszabb futamidejű állampapírok felé fordulnak.

A nagy jegybankok folytatódó szigorítása miatt a kötvénypiacok kilátása továbbra sem kedvező, miközben a magyar kötvénypiacot továbbra is támogatja az MNB politikája, de érdemi, a korábbi évekre jellemző felértékelődési potenciál nincs a hazai kötvényekben.

Nyersanyagok

„A nyersanyagok esetében egyelőre nem látható a világgazdaság növekedésének pozitív hatása. Mindez fokozottan igaz az olajpiacra, hiszen

a tartósan mélyben tartózkodó olajár év eleje óta további 10 százalékot esett.

A dollár gyengülése hagyományosan jó hír az olajpiac számára, amelyet jelenleg az OPEC és az amerikai palaolaj-kitermelők harca tart nyomás alatt.

Bajban van az olajpiac Forrás: DreamsTime

Az elmúlt időszakban az olajpiacon a negatív hírek domináltak, a következő hónapokban azonban a kereslet bővülésével párhuzamosan emelkedhet az olaj árfolyama. Az ipari fémek számára szintén jó hír a világgazdaság, és elsősorban a kínai gazdaság vártnál jobb növekedése" – mondta el Kovács Mátyás.