Hivatalos nevén Curtis James Jackson III egy nappal azután jelentett csődöt a Connecticut-i bíróságon, hogy egyik rapper kollégájának barátnője megnyerte az énekes ellen indított jogi eljárást.
A bíróság 5 millió dollár kártérítést ítélt meg a nőnek, akinek tudta és beleegyezése nélkül hozta nyilvánosságra az énekes a róla készült szex videót
– közölte a CNBC.
Az amerikai hírtelevízió közlése szerint a mostani büntetés még egy enyhébb ítéletnek számít az előadó ügyei között. Tavaly szeptemberben 17 millió dollár (4,5 milliárd forint) megfizetésére kötelezték, aki a vád szerint saját design ötletként árulta a Sleek Audio cég fülhallgatóit. Mivel 50 Cent a tetemes bírságot nem fizette meg, így a hatóságok egész egyszerűen befagyasztották a bankszámláját.
Az énekes teljes vagyona jelenleg 10 és 50 millió dollár közé tehető, amellyel tartozásai közel megegyeznek, de a szebb napokat is megélt énekes még évekkel ezelőtt közel 155 millió dolláros (azaz 40 milliárd forint) vagyon birtokosa volt. 2007-ben még kb. 20 milliárd forintnyi dollárösszeget profitált a Glacéau üdítőitalok értékesítéséből.
A csődvédelem alá vett előadónak bár nem kell felhagynia üzleti tevékenységeivel, viszont ügyvédje elmondása szerint szigorú pénzügyi kontroll alá kerülnek ügyletei.
A rapper-üzletember érdekeltségébe tartozik az SMS Audio vállalat, amelyet 2011-ben indított. Emellett 78 millió dolláros üzletet ütött nyélbe a Frigo Revolution Wear fehérnemű vállalattal az elmúlt év végén.