Ötnaponta meghal valaki a munkahelyén

Gallicoop Nyers áru hús húsgyár húsüzem
Nyers áru feldolgozó
Vágólapra másolva!
2014-ben 15 százalékkal nőtt Magyarországon a munkahelyi balesetek száma. A feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján a munkabalesetben elhunytak száma is emelkedett.
Vágólapra másolva!

2014-ben közel 20 ezer munkabaleset történt, ami 78 halálos áldozatot követelt. Bár a dolgozók számához mérten csupán harmadannyi baleset történik hazánkban, mint az Európai Unióban, a halálos kimenetelű esetek aránya nálunk rosszabb.

Ötnaponta meghal valaki a munkahelyén

Míg az EU-ban az építőiparban regisztrálták a legtöbb sérülést, hazánkban a feldolgozóipar számít a legveszélyesebbnek – derül ki a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. elemzéséből.
Világszerte 15 másodpercenként hal meg munkával kapcsolatos balesetben vagy betegségben egy munkavállaló és ugyanennyi idő alatt 153 dolgozót ér valamilyen munkabaleset. A CIG Pannónia szerint hazánkban tavaly egy napra átlagosan 54 munkabaleset jutott, a balesetekben ötnaponta meghal valaki.

Nyers áru feldolgozó is veszélyes üzem Fotó: Polyak Attila - Origo

A munkabiztonság terén Magyarország uniós összehasonlításban jól teljesít: míg Európában évente 100 ezer dolgozóra átlagosan 1500 olyan baleset jut, amely legalább 4 napos távolléttel jár, hazánkban csak 511. A halálos áldozatok aránya itthon azonban meghaladja az uniós átlagot: Európában 100 ezer munkavállalóra 1,44 eset jut, hazánkban pedig 1,6, amivel Magyarország az uniós középmezőnybe tartozik.

A feldolgozóipar a legveszélyesebb

Ahogy Európában, Magyarországon is a férfi dolgozókat éri nagyobb arányban valamilyen sérülés a munkavégzés során. A regisztrált munkabalesetek több mint egynegyede Budapesten és Pest megyében történt, amit Győr-Moson-Sopron megye és Fejér megye követ a statisztikában. Míg európai viszonylatban a sérültek száma az építőiparban a legmagasabb, addig 2014-ben Magyarországon a feldolgozó iparban regisztrálták a legtöbb balesetet. Szintén gyakoriak a sérülések a szállítási és raktározási szektorban, illetve a kereskedelemben dolgozó munkavállalóknál.