Tényleg nehezebben kap munkát egy negyvenes?

középkorú, negyvenes
Rúg-e labdába a középkorú játékos?
Vágólapra másolva!
A kordiszkrimináció van akkora igazságtalanság, mint bármelyik előítélet. De egyáltalán nem biztos, hogy az állásinterjún kizárólag a toborzók kőszívűsége a kudarc kulcsa, ha a jelölt történetesen középkorú.
Vágólapra másolva!

Egy karrier-tanácsadó oldal felmérése szerint az önmagát tapasztalt munkaerőként meghatározó réteg 87 százalékban úgy érzi, hátrányos smegkülönböztetés áldozata, amikor munkát keres. Olyasmi miatt, amiről ő tehet a legkevésbé: elmúlt negyvenéves. Azt pedig ki ne érezné ordító igazságtalanságnak, hogy a szövetek feszessége megelőzi a rutin, a több munkahelyen gyűjtött tapasztalat, vagy az átlagosnál több főnökön edzett munkamorál jelentőségét.

Rúg-e labdába a középkorú játékos? Forrás: Origo

Ugyancsak a Carrerealism tér ki azonban arra, hogy ebben a témában elég sok a félreértés. A negyvenes jelölt valóban érezheti úgy, hogy a kora miatt nem engedik oda a startvonalhoz, pedig másról van szó. Általában éppen az válik a kárára, amit a legnagyobb piaci erényének vél.

Nem segít, ha arrogánsan adja elő

Az úgynevezett tapasztalat sok esetben úgy dolgozik a jelölt ellen, hogy ő nem is tud róla. Két szempontból. Részben mert valószínűleg elavult stratégiával keres állást – időigényes és nem túl hatékony módszerekkel –, részben mert nem méri fel a keresletet. Mást gondol arról, mit tud jobban, mint a többség, és mit értékelne benne egy potenciális vezető. Ezért – még ha a legjobb szándékkal is – gyakran arrogánsnak, fölényesnek, nyomasztónak és görcsösnek látszik a viselkedése. Pedig legszívesebben ennek az ellenkezőjét sugallná magáról.

Meggyőző egyensúlyt keresnek

Aki vehemensen előadja, hogy mindenhez ért, nem jópontot lő az interjúztatók szemében, hanem bakot, nem is kicsit. Különösen ha az ipszilon generáció képviselői foglalnak helyet vele szemben a mindent eldöntő asztalnál. A harmincasok nem a magamutogatást és a sokoldalúságot várják a negyvenestől, hanem a tekintély és az alázat meggyőző egyensúlyát. Ha ezt nem találják, mosolyogjanak és bólogassanak bármily bájosan az interjú alatt, valószínűleg soha többet nem hall felőlük a jelölt. Mert agresszívnek, tudálékosnak, merevnek, változásra képtelennek, túl beszédesnek tűnt fel. Olyannak, aki csak agyonfárasztaná a kollégáit. Ráadásul mindez nem zárja ki, hogy tiszteljék azt, amennyivel nagyobb a tudása az övéknél – mindössze a tornyosulásra hajlamos személyiségével nincsenek kibékülve.

Az arrogancia öngól

„Úgy látom, a vállalatok valóban sokszor választják szívesebben a fiatalabb, kevésbé tapasztalt jelöltet, akit jóval olcsóbban meg tudnak szerezni, mint a 10-20 évnyi tapasztalattal rendelkezőt. Ráadásul a fiatal ilyen szempontból még jobban gyúrható, alakítható a cég kultúrája szerint – véli Lerf Andrea coach. – Ezzel szembesülni negyvenévesen megrázó és kiábrándító tud lenni. Érdemes már a munkakeresés elején tisztázni magunkban, hogy ilyenkor egyszerűen nem mi kellünk. Akkor van baj, ha ezt személyes sértésnek veszi a pályázó. Tény, hogy manapság nem egyszerű negyvenévesen munkát találni. Viszont azt is látom, hogy sokan váltanak és választják ilyenkor a multi után az önmegvalósítást. A középkorúaknál erősen megjelenik a szándék, hogy szeretnének nyomot hagyni, jobbá tenni a világot.
Az interjún az a nehézség, hogyan tudja megmutatni a tapasztalatát, tudását valaki anélkül, hogy az ne ledorongoló, arrogáns és kioktató legyen. Ebben az önismeret tud segíteni, és a megfelelő felkészülés az interjúra. Fontos, hogy a pályázó ne kudarcként élje meg a sikertelen interjúkat, hanem képes legyen tanulni belőlük, azt pedig, amit megtapasztalt, építse be a következő lehetőségbe.”

Okosan példálózni

Sokkal célravezetőbb tehát, ha a jelölt kiteszi a csomagot az asztalra, és hagyja, hogy az interjúztatók bontogassák, ahogy nekik tetszik. Egy interjún elég gyakori a helyzetszimuláció. Például azt kérik a jelölttől, mesélje el, hogyan oldaná meg egy bizonyos problémát. Mondjuk amikor egy kollégája elrontott valamit, és az ügyfél nála panaszkodott minderről.

Aki ilyenkor siet kiemelni, hogy ő volt az, aki elrendezte a helyzetet, hogy értékes tudása megmentette a cég reputációját, ráadásul neki hála nem kellett lemondani a jól tejelő kliensről, még akkor is övön aluli csapást mér a saját terveire, ha szóról szóra így történt. A fárasztó önpromóciót finom, de határozott vonal választja el a remek csapatjátékos bemutatkozásától. Egy olyan történet, amelyben az ügyfélpanasz-kezelés során csak annyiban volt érdekes a jelölt személye, hogy ő az, aki kifejezetten élvezi, ha megnyugtathat és végül elégedetten engedhet el valakit, akivel a cége kapcsolatban áll, jól kezeli ezt a határt.

Manapság ugyanis, még ha huszonöt éve másképp tanították is, az ember nem valakinek, hanem valakivel dolgozik.

Ezzel pedig a vezetők is tisztában vannak.