Csőd, díjemelés, mi jön még?

Így szúrnak ki a jó vezetőkkel, új kötelező biztosítási díjak, túl sok kedvezmény a balesetmentes sofőröknek
Vágólapra másolva!
Eljött a trendforduló a biztosítási piacon Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke szerint, az idén a biztosítóknak már nemcsak a díjbevételük, de a szerződésszámuk is növekszik.
Vágólapra másolva!

A változás persze még nem jelentős - az életbiztosítási szerződések száma szeptember végén 20 ezerrel, a nem életbiztosítási kötvényeké mindössze 5 ezerrel múlta felül az egy évvel ezelőtti számot -, de sokáig a pozitív irány is hiánycikk volt a piacon, fogalmazott az elnök.

Többet fizetünk az autóink után

A díjbevétel 2 százalékos bővülésének - amellyel a szektor idén már megközelítheti a 900 milliárd forintot - felét, 17 milliárd forintot a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) piaca növekedése adja. A nulla körüli infláció mellett a 2 százalékos bővülés már "szép reáldíjbevétel-növekedést jelent" - tette hozzá a MABISZ elnöke.

A terhek nőttek, a díjak csökkentek a kgfb-piacon Forrás: AFP/Julian Stratenschulte

A folyamatos díjas életbiztosítások az első három negyedévben több mint 4 százalékkal bővülve átlépték idén a 200 milliárdos határt. Ebben az ágazatban egyre inkább a biztosítások biztosítási eleme is érvényesül, szemben a befektetési elemmel, amely elsősorban az egyszeri díjas, hagyományos és befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosításokat jellemzi.

A másik újdonság, hogy az adókedvezmények hatására számottevően bővülnek a nyugdíjbiztosítások is - mondta az elnök, aki reméli, hogy ezek lesznek a következő évek sikertermékei.

Vége a rekordalacsony díjak korának

A nem életbiztosítási ágazatban értelemszerűen a kgfb viszi a prímet, az itteni közel 13 százalékos díjemelkedés szükségszerű volt - fogalmazott Pandurics Anett. Az elmúlt években hatalmas verseny alakult ki ezen a piacon, amely elérte a "tökéletesen versengő" piac közgazdasági ideálját. Így azonban

az üzleten már egyetlen biztosító sem keresett,

az árak pedig soha nem látott - és európai összehasonlításban is rekordalacsony - szintre süllyedtek.

Miután az alkatrészek drágultak, és még ezt is meghaladó mértékben nőtt a személyi sérülések után fizetendő kártérítések összege, a biztosítók terhei jelentősen megemelkedtek. A növekedésben szerepet játszott még az is, hogy a gazdasági válságot követően és az üzemanyagköltségek csökkenése miatt egyre többen szálltak vissza az autóikba, ami növeli a kárgyakoriságot - tette hozzá.

Aligha lehet véletlen, hogy idén a felügyelet is jelezte: a kgfb-üzletágban tapasztalható díjbevételhiány már rendszerszintű kockázatokat rejthet. Összehasonlításul:

Szlovákiában a mostani magyar árszint négyszerese átlagosan a kgfb díja,

de még Szerbiában is a magyar árak duplájáért szerződhetnek az autósok - mondta Pandurics Anett.

Beindulnak a lakásépítések

A nem életbiztosítások egyéb területein a válság utáni oldódás jeleit lehet felfedezni - vélte az elnök. Egyre több vállalkozás kerül jobb üzleti helyzetbe, és dönt a biztosítás megkötése mellett. A lakosságnál viszont az áttörésre még várni kell.

Nagy várakozással tekintenek a biztosítók az új, lakásépítést támogató kormányzati elképzelések elé,

hiszen a növekvő beruházási kedv a biztosítás iránti igényt is növeli majd. Hasonlóan kedvező lehet a gépjármű-kereskedelem várt fellendülése, hiszen az új járműveket sokkal gyakrabban biztosítják a vevők a saját hibás balesetek ellen. Az elmúlt években lényegében csak a flottaszolgáltatásokhoz tudtak új cascót kötni a biztosítók - emelte ki az elnök.

Alulbiztosítottak a lakások

A lakásbiztosításokkal kapcsolatban a MABISZ elnöke problémaként említette, hogy a biztosítók által a szerződésekbe épített díjkövetés nem minden esetben tud a lakásokban, az ingóságokban bekövetkező komolyabb változásokkal lépést tartani, és ez alulbiztosítottságot eredményez. Csak kár esetén derül ki, hogy a tárgyankénti limitérték nem fedezi például a közelmúltban megvásárolt televízió árát.

A növekvő beruházási kedv a biztosítások iránti igényt is növelheti Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Klaus Ohlenschläger

A szakember ezzel kapcsolatban szólt arról, hogy mindenki számára

fontos az ügyfelek jobb tájékoztatása.

"Így lehet egyenrangú az ügyfél és a biztosító mint szolgáltató partner" - fogalmazott az elnök, aki szerint az "etikus biztosító koncepciójának" bevezetése és megfelelő megvalósítása is sikeresebb lehet, ha az ügyfelek ismeretei magasabb szinten állnak; folyamatos és közös feladat a biztosítással kapcsolatos információk terjesztése.

Astra-csőd

A biztosítási piac idei legnagyobb kihívásának az elnök az Astra-csőd megfelelő kezelését nevezte. A biztosítói közösség az egyetlen lehetséges módot választotta, amikor a vétlen harmadik személy - a károsult - gyors kártalanítása érdekében a MABISZ az általa kezelt kártalanítási számlán keresztül fizet a bajbajutottaknak addig, ameddig a romániai helyzet tisztázódik. Ebben az MNB a kezdetektől fogva kiváló partnere volt a biztosítóknak, az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva kerestük a megoldást - mondta Pandurics Anett.