Lezárult a MOL egyik régi ügye

Vágólapra másolva!
Az Európai Bíróság kedvező ítéletet hozott ma az Európai Bizottság és a Mol között régóta fennálló jogvitában a hazai olajtársaság szempontjából - írja a Portfolio.hu. 
Vágólapra másolva!

Várakozásoknak megfelelő döntés (10:28)

Az Európai Bíróság főtanácsnokának idei éve eleji szakvéleménye után nem volt nagy meglepetés, hogy az Európai Bíróság végül elutasította a Bizottság legutóbbi fellebbezését, amit a Törvényszék 2013-ban hozott határozata ellen tettek. Az utóbbi határozat megsemmisítette az Európai Bizottság korábban hozott határozatát, miszerint a Mol tiltott állami támogatásban részesült - derül ki a Portfolio.hu írásából.

Hogyan érinti ez a MOL-t?

Az Európai Bizottság 2010-es döntését követően a MOL 112 millió eurót (96,6 és 6,6 millió euró + feltehetően kamatok) befizetett, majd a Törvényszék 2013-as, Mol számára pozitív döntését követően 35,2 milliárd forintot a kormány visszafizetett a társaságnak. Ez azonban akkor számvitelileg nem jelent meg az eredménykimutatásban, tekintettel a Bizottság ezt követő fellebbezésére, így most az ügy lezárultával eredménynövelő hatással járhat. Azt, hogy pontosan mennyivel fogja a számvitelileg kimutatott eredményt megemelni, azért nehéz megmondani, mert a befolyó összegre adót is kell fizetni, a deviza miatt pedig az adóalap is folyamatosan változik - áll a Portfolio.hu írásában.

Ma várható döntés (9:56)

A mai napon jelenhet meg a végső uniós döntés a 2008 óta húzódó MOL bányajáradék-ügyben. Az Európai Bizottság jogtalan előnyszerzésként értékelte, hogy a MOL mezőit nem érintette a bányajáradék emelése és felszólította Magyarországot, hogy téríttesse vissza a magyar olajipari vállalattal a támogatást, amelynek összege 2008-ban 28,4 milliárd (közel 96,6 millió euró), 2009-ben pedig 1,9 milliárd forint (közel 6,6 millió euró) volt - írja reggeli hírlevelében az Equilor.

2013-ban az Európai Unió Törvényszéke megsemmisítette a korábbi bizottsági határozatot, így a MOL visszakaphatja a korábban visszafizetett összeget, de a jogerős döntés máig nem született meg.