Akcióérzékenyek vagyunk, és odafigyelünk a szórólapokra

Vágólapra másolva!
Vásárlási szokásaink nagyjából változatlanok az elmúlt öt évben. A beszerzési körutakra induló nők, idősek, kisebb településeken lakók, illetve az alacsony jövedelműek közül körülbelül minden második előre megírja a listáját, ezzel immunis az impulzusvásárlásra – derül ki a GfK Shopping Monitor reprezentatív kutatásából.
Vágólapra másolva!

Ezzel a tudatossággal együtt jár, hogy a vásárlás előtt több üzlet kínálatát végigböngészve dönt a delikvens. A felmérés résztvevőinek 40 százaléka átnézi azt is, mi olcsóbb, mi szezonális abban a boltban, ahová végül belép. A vásárlók kétharmada – köztük a nagycsaládosok kiemelten – akcióérzékeny, ha kedvező áron, vagy leértékelve megkaphat valamit, amire szüksége van, ez lesz a döntő szempont. Körülbelül minden második válaszadó összehasonlítja a különböző üzletekben érvényes árakat, és az akciós termékek árát is a normál áron elérhető termékekével, olvasható a közleményben.

Minden harmadik megkérdezett állítja magáról, hogy nem impulzusvásárló. A férfiak, az idősebbek, és az alsó középosztályhoz tartozók szigorú kontroll alatt tartják a költségvetésüket, az alacsonyabb jövedelműek úgy vélik, nem engedhetik meg maguknak a be nem tervezett cikkeket, a gyermektelen, 1-2 fős háztartásban élők pedig úgy érzik, nincs szükségük többre, másra, mint amit kigondoltak.

Minden negyedik vásárlót – különösen a nőket, a középkorúakat, és a nagycsaládosokat – megfognak a boltban elhelyezett hirdetések, de attól önmagában különösebben nem csábulnak el, ha egy árucikk szép kiállítású. Arra csak a magas jövedelműek harapnak rá. A vásárlók 10 százaléka – jellemzően fiatalok, magasabb jövedelműek, iskolázottak – könnyíti meg az életét az e-kereskedelemben fellelhető élelmiszer, tisztítószer beszerezésével, így a kutatás.