Kicsi autó, hatalmas szív

Nem csak a nyugdíjasok, az egész kerület megsínylené, ha ez a hihetetlen szolgáltatás megszűnne

Él egy férfi Újlipótvárosban, az itt lakók Péter bácsinak szólítják. Főként a nyugdíjasok, mert ők találkoznak vele a leggyakrabban. Péter bácsi egy használatra kapott elektromos kisautóval ugyanis nap mint nap megkönnyíti az életüket.

„Nagyon jó érzés, hogy segíthetek másokon. Több rákos betegségen vagyok túl, és csípőprotézisem is van. Ha nem lenne a taxi, 65 évesen otthon ülhetnék, cél nélkül. Így viszont több száz nyugdíjast fuvarozok havonta, és segítek nekik bevásárolni, bekísérem őket az orvoshoz, ha kell.” Így mutatkozik be Adler Péter azon a honlapon, amely e nagyon speciális szolgáltatás fenntartását hivatott támogatni. De erről később.

Péter bácsi nélkül megáll itt az élet?

Bármily túlzón hangzik, bizonyos értelemben igen. Minden kerületben több száz olyan idős ember él, aki cseppet sem magatehetetlen, de csaknem járásképtelen. Ellátná magát, szeretné intézni az ügyeit, viszont segítség nélkül alig néhány lépést tud megtenni. Ezeknek a nyugdíjasoknak Péter bácsi az emberük. Kétszemélyes taxiján elviszi őket oda, ahová szeretnék.

Nem csak a nyugdíjasok, az egész kerület megsínylené, ha ez a hihetetlen szolgáltatás megszűnne

Már intézmény

Amikor az autó tulajdonosa rátalált Adler Péterre, kezdetben a kerületi lapban hirdették meg, hogy a rászoruló nyugdíjasokat háztól házig szállítaná, majd maga Péter bácsi gyártott szórólapokat, amelyeket saját kezűleg dobott be a postaládákba. Szépen lassan kialakult az ügyfélköre, és szép lassan egyre messzebb kellett mennie: miután egyes szakrendelőket kihelyeztek a Szegedi úti rendelőintézetbe, a Honvéd és a MÁV kórházba, a kezdetben szigorúan egy városrészre szóló szolgáltatásból kerületi intézmény lett. Igényektől és időjárási viszonyoktól függően 6-10 fuvart vállal egy nap. „Nekem ez már életforma”, mondja Péter bácsi. „Máris odavagyok, hogy itt a téli rossz idő, hogy fogom így használni a kisautót?” Megesik, hogy ha megáll egy üzlet előtt, nemcsak megkínálják valamivel, hanem azt is megengedik, egy órát töltse az akkumulátorokat. A segítség kapcsolatépítő erejéről nem is beszélve: „Nemrég felhívott valaki este fél kilenckor, azzal, hogy beletörte a kulcsot a zárba, nem tudja, kihez forduljon, de bennem megbízik. Fogtam a táskámat, kimentem hozzá, és megjavítottam az ajtót”, meséli.

Most azonban kisebb krach ütött be

A járművet, amelyet Adler Péter ingyenes taxiztatásra használ, Győrben gyártják. Legnagyobb sebessége 35 kilométer óránként, de Újlipótvárost nem hiába nevezik falunak a büszke helyiek: itt minden olyan közel van mindenhez, hogy erre a karitatív célra bőven megfelel. Főként hogy egy éjszakai feltöltéssel 60-70 kilométert tesz meg. Ámde hamarosan annyira elöregszenek a jelenlegi akkumulátorai, hogy újakat kell venni. Ráadásul mivel nyitott autó, nem állhat az utcán. Márpedig a garázsbérlet is költség.

Itt lép be a crowdfunding

Lapunk megkeresésére Adler Péter elmondta, a gyűjtőakciót az autó tulajdonosa indította el, aki, ha a közösség össze tudja adni a szükséges összeget, át is ruházza majd rá a járművet. Bár a szolgáltatás már szorosan hozzátartozik a kerület imidzséhez, maga a városvezetés nem járul hozzá sem a fenntartásához, sem a szükséges új beruházásokhoz. „Sajnos az önkormányzat még egy töltést sem fizet ki, pedig az akkumulátorok már nagyon gyorsan lemerülnek, sokszor koradélutánra”, meséli Adler Péter, aki, két éve üzemeltetvén az autót, pontosan tudja, melyik alkatrész mennyire amortizálódott. De amíg megy, addig halad is vele.

Mi lesz?

Az Index két éve írta meg, hogy végre magyarul is van értelme a közösségi finanszírozás kifejezésnek. Az Üzletrész jellemzően szívesen foglalkozik a témával, itt arról írtunk, hogy a kkv-knak nagyon jót tenne, ha beleállnának a módszerbe, valamint a Kickstarter történeteit is lelkesen adjuk tovább. Az Index cikke nyitott gondolattal zárul – majd kiderül, hogyan reagálunk a lehetőségre mi, magyarok –, és tulajdonképpen a miénk is. Vajon megmenti Újlipócia egyre híresebb ingyentaxiját, ezt a valóban egészen egyedi történetet a kerület? A polgármesteri hivatal? Egy bank, egy multi, egy jól menő vállalkozás? Egy anonim, vagyonos aranyszív?

Az egyik lehetséges hozzáállás az „adnék én, szívesen, de magamnak/a családomnak is alig jut”. Ebbe racionálisan nem is lehet belekötni. Nehéz a gazdasági helyzet, nehéz boldogulni, nehéz az élet, ki cáfolná. Mi most a másik oldalon csak ezt az öt percet szeretnénk felhozni. Meg talán azt az egyszerű igazságot, hogy az angyalok általában ragyogó, fehér fényben szállnak. Olykor mégis megesik, hogy egyik-másik csak úgy, szárny nélkül, azért él, hogy segítsen.