Két tűz között az MNB

Vágólapra másolva!
A Fed lassan szigorításba kezd, az EKB tovább lazíthat: két tűz közé kerül így a Magyar Nemzeti Bank. Az egyre szűkebb mozgástérben egy-két kamatvágásnak lehet még helye. Ezzel pedig az eddigi kötvényralinak is búcsút inthetünk. A K&H Alapkezelő véleménye.
Vágólapra másolva!

Mióta a Fed megszellőztette, hogy hamarosan szigorításba kezd, a piacok érezhetően idegesebbek, és a kötvénypiaci hozamok is elindultak felfelé. Az amerikai makrogazdasági adatok egyelőre ugyan vegyesek, a monetáris politika irányváltása már nem lehet kérdéses, csupán annak időzítése.

A Fed kivonulása a kötvénypiacról pedig egyértelműen határt szab a hazai alapkamat nagyobb mértékű csökkentésének. Ezzel szemben az Európai Központi Bank a legújabb gazdasági előrejelzésében feltehetőleg tovább rontja az idei GDP előrejelzését, és az inflációs kilátásokat is lefelé módosíthatja. Ez pedig egyértelműen további lazításra utal. Ezt támasztja alá az is, hogy a tagállamok számára létfontosságú az euróövezeti kötvényhozamok alacsonyan tartása ahhoz, hogy saját maguk finanszírozni tudják államadósságaikat.

A hazai jegybank így két tűz közé kerül, így 1 évnyi kamatvágás után hamarosan szünet jöhet. Addig persze egy-két 25 bázispontos kamatvágás még történhet, 4 százaléknál azonban jó időre megállhat az alapkamat. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar kötvénypiacra az elmúlt másfél évben jellemző rali is véget ér.