280 fölé vitte az EKB az eurót

Vágólapra másolva!
Minimális, a fontos külföldi devizákkal szemben 10-20 filléres erősödéssel kezdte a napot a magyar deviza, de az euró nem került 280 alá.
Vágólapra másolva!

Az Európai Központi Bank élesíti kötvényvásárlási fegyverét, de egyelőre nem kötelezte el magát a bevetésében, az alapkamatot pedig változatlanul hagyta - derült ki Mario Draghi sajtótájékoztatóján.

A piacok nagyon idegesen reagáltak Draghi szavaira. Az euró először erősödött a dollárral szemben, majd meredek lejtőre került: az árfolyam 1,24-es szintről 1,22-ig esett, ami jelentős esésnek számít. A a forint viszonylag jól kijött ebből, mert az euró árfolyama 279,80-ról 281 forint fölé került, de elkerülte a jelentősebb gyengülést. Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője szerint ez elsősorban azzal magyarázható, hogy az IMF-tárgyalások megkezdése és a magas kamatszint támogatás nyújt a magyar fizetőeszköznek.