Augusztustól a darabár mellett a tojás kilogrammonkénti egységárát is fel kell majd tüntetni a boltokban, a nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendelete hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben.
A rendelet az S-től XL-esig mértezett tojások minimális súlyát is előírja, de nem vonatkozik "a gazdaságában legfeljebb 50 tojótyúkot tartó termelők által a termelési régión belül működő helyi piacon értékesített tojásra."
Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Baromfi Termék Tanács április végén kezdeményezte, hogy a kormány módosítsa a tojásárakra vonatkozó rendeletet.
A Vidékfejlesztési Minisztérium az [origo]-nak akkor azzal indokolta a lépést, hogy a magyar tojástermelőknek gondot okoz, ha a legkisebb méretű, S jelöléssel ellátott tojások letörik a normál vagy nagyobb méretűek árát.
A boltok a VM szerint ráadásul az S-es tojásokkal igyekeznek becsalogatni a vásárlókat, ami álláspontja szerint aggasztó, mert a legkisebb méretű tojás nagy része az Európai Unió más tagállamaiból érkezik, ahol szerintük étkezési tojásként eladhatatlan lenne.
Az olcsó, de kicsi tojásokkal nem is járnak jól a vásárlók. Ha a darabárat nézzük, a legkisebbek a legolcsóbbak, a kilónkénti ár alapján azonban a többi tojás sokkal, 11-38 százalékkal olcsóbb.
A tojás árára vonatkozó szabálymódosítás azért került a középpontba, mert az év elején jelentősen drágult a tojás. Az áremelkedésben főszerepet játszik az az uniós rendelet, amely szerint a ketrecben tartott tyúkoknak januártól kényelmesebb körülményeket kell teremteni. Több helyük van, és egy kis függöny mögött tojhatnak: az előírás szerint egy tyúknak 750 négyzetcentiméter területet kell biztosítani, szemben a korábbi 550 négyzetcentivel.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai alapján az év elejétől húsvétig a tojás termelői és fogyasztói ára is folyamatosan emelkedett, előbbi a 13., utóbbi 14-15. héten ért a csúcsra, március legvégén és április elején egy tojás ára körülbelül a kétszerese volt az egy évvel korábbi árnak. Azóta a tojás ára mérsékelten csökkent, de az átlagos ár a magyar és az uniós piacon egyaránt jelentősen meghaladja az utóbbi évek átlagát.