Beszedte az állam a Szerencsejáték Zrt. profitját

Vágólapra másolva!
Szelektált az állam, hogy mely állami cégek profitjára tartson igényt, benn hagyta a pénzt a MÁV-ban, a Volánokban és a Magyar Postában is, de a Moltól beszedett 11 milliárd forintot, a Szerencsejáték Zrt. profitjának pedig az egészét.
Vágólapra másolva!

Erősen szelektált az állam, amikor arról döntött, hogy mely vállalati érdekeltségéből vonjon ki pénzt osztalék formájában, és melyből ne - írja hétfői számában a Világgazdaság. Mindenütt otthagyta a pénzt, ahol arra az adott vállalat további működéséhez, fejlesztéséhez szükség lehet, viszont elvett onnan, ahonnan azzal nem okozott nagy vérveszteséget.

Az állam a Magyar Fejlesztési Bankra bízott állami vállalatokból nem vett ki osztalékot azok 2011-es eredménye után, de otthagyta a pénzt a MÁV-ban, a GYSEV-ben, a Volánokban és a Magyar Postában is. Az Magyar Villamos Művek csoport 46 milliárdos adózott eredményéből 10 milliárdra tartott igényt, a Mol 45 milliárdos osztalékából pedig 11 milliárd jutott rá. Zsebre tette viszont a Szerencsejáték összes, 7,6 milliárdos profitját.