Az ING-től érkezik a tőzsde új vezére

Vágólapra másolva!
Katona Zsolt lehet a Budapesti Értéktőzsde éléről távozó Mohai György utódja - tudta meg a Figyelő. Mohai György közös megegyezéssel május 15-én távozik vezérigazgatói tisztségéből.
Vágólapra másolva!

Katona Zsolt két évtizeden át az ING csoportnál dolgozott, utoljára az ING ügyvezető igazgatójaként, a BÉT vezérigazgatói posztját május 15-én veheti át.

Mohai György 2002-től állt különböző posztokon a BÉT alkalmazásában, 2008-tól vezérigazgató. Távozását a vezérigazgatói posztról április 27-én jelentette be, ennek értelmében május 15-én közös megegyezéssel szűnik meg a tisztsége. Michael Buhl, a BÉT igazgatóságának elnöke az erről kiadott közleményben jelzte, Mohai György szaktudásának további hasznosítása érdekében kezdeményezi a távozó vezérigazgató felügyelő bizottsági taggá választását.

A Figyelő információi szerint a váltás hátterében a Xetra kereskedési rendszer körül kialakult megegyezés álhatott. A BÉT hamarosan áttér az új kereskedési rendszerre, s a lap szerint a tulajdonosok a váltást összekötötték a személycserével is.